h i r d e t é s

Csak 660 ezer forint ez a mozgó ház, már Magyarországon is elérhető! Belül kétszintes

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Csak 660 ezer forint ez a mozgó ház, már Magyarországon is elérhető! Belül kétszintes

2015. január 19. - 01:00
0 komment

Egyre nagyobb teret hódít magának ez a fajta lakó alkalmatosság, ami egyrészt a nagyobb városokban a helyhiány miatt népszerűek, míg a szegényebb országokban, mint például hazánkban is, az áruk miatt kelendőek.

Rengeteg előnnyel rendelkezik , többek között a mobilitása a legelső, ami meghatározza az elsődleges célközönséget Amerikában. Ott sincs a kerítés kolbászból, így előfordulhat, hogy a munkahelye az embernek 500 km-el arréb lesz, akkor nagy bajban van, ha az adott településen van egy háza. Viszont ezzel a mobilházzal semmi gondja nem lesz, hiszen csak az utánfutóra teszi, és viszi ahova szeretné. A szennyvíz egy tartályba kerül, amelyet illik 2 naponta üríteni, míg a vizet egy elektromos szivattyú juttatja el a csapba. Az áramot egy nagyteljesítményű akkuumulátor biztosítja, amelyet benzines aggregátorral lehet feltölteni a megfelelő szintre.

Nem a legkényelmesebb lakhely a körülményes dolgok miatt, de azt hiszem, hogy ez még mindig jobb, mint a híd alatt, vagy a drága albérletben!

 

tudnodkel.blogspot.hu

{flike}