Csak a szerzőt és a vers címét szúrta el blogbejegyzésében Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője
Karinthy Előszó című versét József Attilának adta és a címet sem sikerült eltalálnia Bősz Anettnek, a Magyar Liberális Párt ügyvivőjének hétfő esti blogbejegyzésében.
„»Je suis Charlie« – mondták többen, amikor útjukra engedtük a léggömböket, azokért a sajtómunkásokért, akik életüket, vagy szabadságukat áldozták hivatásukért. Az 5. Veszprémi Völgyhíd séta egyik legmegindítóbb pillanata volt párttársam, harcostársam, Mezriczky Bea szavalt. Ki mástól, mint József Attilától? Mi mást, mint a Nem mondhatom el senkinek című verset?” – írta hétfő esti Facebook-bejegyzésében Bősz Anett (képünkön).
A vers címe: Előszó. Szerző: Karinthy Frigyes.
A Budapestbeacon cikkének megjelenése után nem sokkal Bősz blogbejegyzése eltűnt a Facebookról. Egy másolat róla:
Hétfő késő este aztán az ellenzéki politikus még a következőt írta, szintén a Facebookon:
„Szeretnék elnézést kérni a mai napon elkövetett, óriási hibámért. Sajnálom, hogy mind a vers címére, mind a szerzőre rosszul emlékeztem. Tudom, ez egy olyan világ, ahol egyetlen hibáért is megbélyegeznek valakit, véglegesen. Örülök, ha nem teszi ezt mindenki. Szégyellem ezt a baklövést. Igazán nagy volt, és helyrehozhatatlan. Sajnálom.”
budapestbeacon.com (Címlap: Bősz Anett - Forrás: budapestbeacon.com)
Posted by SEJT on 2015. május 5.