h i r d e t é s

Csalódott Gyurcsányban két DK-s politikus Óbudán, ezért kilépnek a pártból

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Csalódott Gyurcsányban két DK-s politikus Óbudán, ezért kilépnek a pártból

2021. január 23. - 06:29

Nem tartotta be a korábban nekik tett ígéreteit.

Rózsa László Péter és Hazai Iván András - Forrás: obuda.hu

Két III. kerületi Demokratikus Koalíció-tag és képviselő, Rózsa László és Hazai András döntött a távozás mellett. A pártelnök ezt tudomásul vette. 

Mindkét politikus csalódott Gyurcsány Ferencben, ez volt a kilépésük oka – nyilatkozták a Telexnek. A DK 2011-es megalapítása óta a párttag Hazai András azt mondta, hogy azért csalódtak Gyurcsányban, mert nem tartotta be a korábban nekik tett ígéreteit. Ennél többet azonban nem árultak el a lapnak.

A DK-ból kilépésükkel egy időben lemondtak a III. kerületi önkormányzaton belüli vezető pozícióikról. Hazai a kerület alpolgármestere volt, Rózsa pedig képviselő, aki a kerület egészségügyi bizottságát vezette mostanáig.

A politikusok állításuk szerint továbbra is támogatják Kiss László, egyébként DK-s polgármestert és az ellenzéki együttműködést a kerületben. (168ora.hu)