h i r d e t é s

Csányi Sándor: “Tudatos döntés volt, hogy nagyjából mindenhonnan kivonultam”

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Csányi Sándor: “Tudatos döntés volt, hogy nagyjából mindenhonnan kivonultam”

2019. november 08. - 10:31

Filmterveket, rendezői ambíciókat dédelget magában, és ingyen készít fel hátrányos helyzetű fiatalokat a színészképzős felvételire. Csányi Sándort a hvg.hu kérdezte. - írja a szinhaz.org.

Forrás: szinhaz.org Fotó: Ferenczy Dávid

“Szabadúszó lettem, írtam egy darabot, járom vele az országot. Budapesten a MOM Kultban játszom havi 4-6 alkalommal. Tudatos döntés volt, hogy nagyjából mindenhonnan kivonultam. Mindennek két oka van. A Kontroll után a romantikus vígjátékokkal lettem népszerű. Szerettem őket, de nagyjából látható, hogy mennyi kifutása van egy színész számára ennek a műfajnak. Húszévesen még jól áll, középkorúan már nem. Elkezdtem unni, nem érdekelt. Semmiféle kihívást nem láttam abban, hogy megint egy sármőrt játsszak. És akkor jött Szász Attila Örök tél című filmje, amely olyan helyeken mozgatott meg, ahol már nagyon régen jártam színészileg. Nagyon érdekelt, milyen úgy forgatni, hogy nincsenek kész paneljeim, megoldásaim, és iszonyatos koncentrációt igényel. Komoly feladat elé állított az is, hogy le kellett fogynom tizenöt kilót a szerep kedvéért. És akkor meghoztam egy nagyon határozott döntést, hogy nem akarok visszamenni a szórakoztatóiparba. Azóta évi három filmre, egy-két sorozatra mondok nemet" – számolt be a színész.

Korábban a Radnótiból is konfliktusok, feszültségek nélkül jöttem el, közös megegyezéssel, és anno ott is leadtam az előadásaimat. Egyszerűen azt éreztem, hogy megfulladok ennyi munka mellett. Nem bírom fizikailag. Reggeltől késő estig a színház ügyeit intéztem, amellett, hogy próbáltam, játszottam, forgattam.

Egy átlagos színházban nagyjából tizenöt darab van repertoáron, a Tháliában 39 volt. A Thália emellett befogadószínház is három fesztivállal, tévé- és rádiójátékokkal. Az utolsó fél évben folyamatos lemaradásban voltam, valamit mindig elfelejtettem. Képtelen voltam már a stresszhelyzetet kezelni. Gerincsérvem lett, ami folyamatos fájdalmakkal járt

 – mondta Csányi Sándor, aki tavaly köszönt le a Thália Színház művészeti vezetői posztjáról.

A színész szegénységben élő, hátrányos helyzetű fiatalok színművészeti felkészítését is támogatja.

“Amikor belevágtam a szabadúszásba, rájöttem, hogy rengeteg erőm, energiám, kapacitásom van, amit hasznos célra fordíthatok. Sok olyan gyerek van, akiben van színészi képesség, tehetség, de nincs pénze arra, hogy magántanárhoz vagy tanodába járjon. A Mesekő Alapítvánnyal közösen feladtunk egy hirdetést a Facebookon érettségizett fiataloknak, a nyolcszáz jelentkező közül kiválasztottunk harminc fiatalt, közülük héttel foglalkoztam. Heti két alkalommal tartottam felkészítőt, segítettem nekik abban, hogy milyen verseket, monológokat válasszanak. A volt II. kerületi polgármester, Láng Zsolt felajánlotta, hogy egy éven keresztül hétvégeken a Marczibányi téri Művelődési Házban tartsuk ezeket a foglalkozásokat. Két gyereket felvettek a Keleti István Művészeti Iskolába” – számolt be Csányi Sándor.

A teljes interjú itt olvasható.

szinhaz.org