Csapdát állíthat a Fidesz Majtényi Lászlónak
Saját beszéde révén írattatná ki Majtényi Lászlót a nemzet egységét képviselő államfőjelöltek közül a Fidesz – derült ki a kormánypártok múlt heti, visegrádi frakcióülésén, írja saját forrásaira hivatkozva a HVG.hu.
A portál úgy tudja, hogy a Fidesz és a KDNP vezetői úgy vélik, hogy Majtényi beszéde éppen a kormánypártoknak jönne jól. Véleményük szerint, és ismerve az ellenzékiek államfőjelöltjének beszédeit, a felszólalás a jelenleg hatalmon lévők ostorozása lenne, miközben egy államfőnek pont egyesítenie kellene a nemzetet.
„Mentalitását és eddigi megszólalásait ismerve, Majtényinak esélye sincs olyan beszédet mondani, amellyel a jobboldali választók is azonosulni tudnának. Elmondja majd szépen, milyen rosszak vagyunk, és milyen rossz a mostani rendszer. Na, de milyennek is kell lennie egy köztársasági elnöknek? Megosztónak? Nem! Semlegesnek, mindenkihez szólónak, a nemzet egységét képviselőnek.
Pont olyannak, mint az utána pulpitusra lépő Ádernek” – vezette végig a kormánypárti gondolatmenetet egy ismert fideszes, jókat derülve is rajta, hogy a megszólalási „lehetőséggel” az ellenzék jelöltje saját magát írja ki ország-világ előtt a konszenzusteremtő államfőjelöltek közül.
„Majtényi magára vállalt egy szerepet, mi pedig adunk hozzá színpadot” – tette hozzá a politikus.
A hétvégén Kósa Lajos a Magyar Időknek arról beszélt, hogy a demokrácia jegyében az ellenzék jelöltje is szólalhasson fel az államfőválasztás előtt.
A szavazást március 13-án tartják a parlamentben.
Forrás: Magyar Nemzet