Mi az a legfontosabb terület, amellyel az ellenzéknek elsőként foglalkoznia kellene, ha megnyerné a jövő évi választást? Sorrendben Majtényi László, Elek István, Radó Péter, Garay Klára és Kapronczay Stefánia válaszolt a Klubrádió kérdésére.
Csodálom, hogy eddig maradtak. Kifejezetten ellenséges környezetben nem jó dolgozni – így reagált Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke a bejelentésre, hogy a Soros György által létrehozott Nyílt Társadalom Intézet (OSI) alapítványainak irodája elhagyja Budapestet, és átköltözik Berlinbe.
Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón feltette a kérdést: miért nem mond igazat Majtényi László, és igaz-e, hogy Soros György jelölte az államfői posztra, a baloldal csak a postás, a közvetítő szerepet játssza ebben.
Az MSZP-frakció úgy döntött, hogy Majtényi Lászlót, az Eötvös Károly Intézet elnökét ajánlja köztársaságielnök-jelöltnek - mondta Tóth Bertalan frakcióvezető szerdán Budapesten a képviselőcsoport évadnyitó ülése szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Az LMP elnöksége támogatja Majtényi László államfőjelöltségét, a párt ugyanakkor szívesebben látná, ha az emberek közvetlenül választanák meg a nemzet egységét kifejező köztársasági elnököt – közölte Schmuck Erzsébet frakcióvezető pénteken sajtótájékoztatón.
Miután pár napja értelmiségiek és civilek bejelentették, hogy Majtényi Lászlót, alkotmányjogászt és volt ombudsmant jelölik köztársasági elnöknek Áder Jánossal szemben, a pártok gyorsan döntöttek, hogy támogatják-e jelöltet - írja a B1 Blog.
Kilábal-e az apátiából az ellenzék? Lesznek-e az elégedetlenségnek új, hatékonyabb formái 2016-ban? Hogyan erősödhetnének az ellenzéki pártok? Az aktivista szerint nem elég szépen kérni, internetes petíciókat indítani – a polgári engedetlenség és az erőszakmentes ellenállás egyéb eszközeit tudatosan, következetesen kell alkalmazni. A jogvédő úgy látja: a különféle társadalmi csoportok autonómiájának védelme az elsődleges feladat 2016-ban. A politológus pedig figyelmeztet, az év végére már fel kellene tűnnie Orbán Viktor kihívójának.