„Csend van” címmel jelent meg a Margaret Island utolsó, egyben a Superar kórussal közös dala

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

„Csend van” címmel jelent meg a Margaret Island utolsó, egyben a Superar kórussal közös dala

2025. augusztus 18. - 16:27

A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.

A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus és neves előadók kreativitását. A projekt célja, hogy a zene erejével hidat építsen generációk és társadalmi rétegek között, valamint, hogy a fiatalok számára önbizalmat, motivációt és maradandó közösségi élményt nyújtson.

A „Csend van” című dalunk még a világjárvány idején született, amikor nyugtalanul vártuk, hogy visszakaphassuk a korábbi életünket. Most, a Superar projekt és a zenekar feloszlása kapcsán került újra elő, és úgy éreztük, hogy a dalszöveg teljesen új értelmet nyert. A véglegesítésében Bródy János is részt vett, ami számunkra különösen fontos, hiszen az első sikereinktől kezdve folyamatosan hozzájárult a munkánkhoz. A szaxofonszólamot Cseke Dániel játszotta fel, a produceri feladatokat pedig Toldi Miklós látta el

– mesélte a dal születéséről Törőcsik Kristóf, a zenekar egyik alapítótagja.

A kezdetek óta fontos számunkra, hogy kiálljunk különböző társadalmi ügyek és szervezetek mellett, ezért külön öröm, hogy az utolsó dalunk is egy jótékonysági projekt apropóján születhetett meg. Aznap jelentettük be, hogy véget ér a zenekar közös pályafutása, amikor először találkoztunk a gyerekekkel – és abban a helyzetben felemelő és boldogító élmény volt a társaságukban lenni. Hálás vagyok a Superar projektnek, amely fontos missziót vállalt a tehetséggondozásban, és a pedagógusoknak is, akik önzetlenül, nyitott szívvel támogatják és karolják fel a gyerekeket

– tette hozzá Törőcsik Kristóf.

Az október 1-jei Superalbum Nagykoncert és a lemez nemcsak a közös zenélésről szól, hanem az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról is. A dalok sorban jelennek meg a nyár folyamán, a teljes repertoár pedig először ezen az estén lesz hallható élőben. A koncerten a Margaret Island és Superar gyermekkórus mellett fellép a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, Co Lee, Járai Márk, a Kolibri és Mehringer is.

Superalbum Nagykoncert powered by SPAR jegyek