Demokrata, republikánus mellett most már libertárius elnökjelölt is indul
Justin Amash személyében újabb elnökjelölt indulna az őszi amerikai választásokon, a Libertárius Párt színeiben.
A michigani Amash a washingtoni kongresszus képviselője, s tavaly lépett ki a Republikánus Pártból. Kedd este a Twitteren jelentette be, hogy létrehozott egy bizottságot, amelynek segítségével megvizsgálja esélyeit a Libertárius Párt elnökjelöltjeként.
Döntésével hónapok óta tartó találgatásoknak vetett véget, minthogy már év eleje óta lebegtette, hogy libertárius színekben indulna az elnökjelöltségért, így alternatívát kínálva a várható demokrata és republikánus jelölt, Joe Biden korábbi alelnök és Donald Trump jelenlegi elnök helyett.
"Az amerikaiak készen állnak az alázaton és a nép bizalmán alapuló gyakorlatias megközelítésre" - írta a kedd esti bejegyzésében, amelyben bejelentette, hogy bizottságot hozott létre a Libertárius Párttal való egyeztetésre.
Amasht, aki áprilisban töltötte be a negyvenedik életévét, 2010-ben a Tea Párt jelöltjeként választották meg a szövetségi képviselőházba. A Tea Párt nem párt volt, hanem a republikánus tábor egyik - mára eltűnt - politikai mozgalma, amelyet a társadalmi és fiskális konzervativizmus, a kormányzat és általában is az állam korlátozott szerepvállalásának szorgalmazása, illetve a szabad piac feltétlen tisztelete jellemzett. A mozgalom tagjainak George W. Bush republikánus elnök (2001-2009) sem volt eléggé konzervatív, ugyanis nagyarányú állami programokat hívott életre.
Amash a kezdetektől - már a 2016-os választási kampánytól kezdve - élesen bírálta Donald Trumpot. A The Washington Post című lapnak 2018-ban adott interjújában arról beszélt, hogy az országban "a libertárius értékeket illetően a dolgok még rosszabbra fordultak". Ezzel kapcsolatban a Trump-adminisztráció politikájának általa "erőteljesebben kereskedelemellenesnek" és "nacionalistának" nevezett vonásait említette meg.
Tavaly ő volt az egyetlen republikánus politikus, aki támogatta a demokraták által Donald Trump ellen kezdeményezett és lefolytatott alkotmányossági felmentési eljárást (impeachment). Még az eljárás megindítása előtt elhagyta a Republikánus Pártot.
A Libertárius Párt május 25-én tartja kongresszusát a texasi fővárosban, Austinban, s várhatóan ott születik döntés Amash esetleges elnökjelöltségéről. Az 1971-ben alapított Libertárius Párt Gary Johnson egykori új-mexikói kormányzó személyében 2016-ban is indított elnökjelöltet, aki mintegy négymillió szavazatot kapott. (MTI)