h i r d e t é s

"Démont" fotózott kétéves unokája ágya mellett egy amerikai nagymama

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

"Démont" fotózott kétéves unokája ágya mellett egy amerikai nagymama

2021. március 16. - 18:21

Azután szerelt fel egy kamerát, hogy megtudja, kihez beszél a kislány az éjszaka közepén.

Forrás: The Paranormal Society of Northeast GA / Facebook

A 41 éves Tory McKenzie halálra rémült, amikor meglátta, hogy mit vett fel a fia házában, az unokái – egy kétéves lány és egy héthónapos fiú – szobájában felszerelt mozgásérzékelős kamera. A nő a képeket egy paranormális jelenségekkel foglalkozó Facebook-oldalon osztotta meg, reménykedve, hogy ott valaki tud tanácsot adni neki.

A fotókon ugyanis egy „démonszerű” lény volt látható.

A brit bulvársajtóban megjelent beszámolók szerint a Las Vegas-i nő elmondta: "Sokkoló volt, amikor először láttam. Az első dolog, ami szemet szúrt, az a fején lévő szarvak voltak, rögtön arra gondolsz, hogy az ördög az, vagy egy démon."

A nő elmondása szerint kétéves unokája nem fél a lénytől, és estéként beszélgetni szokott vele, de egy este közölte vele, hogy „menj innen”. McKenzie állítja, hogy a fotókon látható alak nem lehet a fia, vagy fia élettársa, mert abban az időben mindketten aludtak. (24.hu)