h i r d e t é s

Diáktüntetés lesz ma délután: nem kell félniük retorzióktól?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Diáktüntetés lesz ma délután: nem kell félniük retorzióktól?

2018. január 19. - 07:28

A fiatalságuk siralmasan nagy része telik a felesleges tananyagok túlrészletezésével. - állítják azok a diákok, akik meghirdették a "Ne menj suliba – demonstrálj az oktatásért” elnevezésű eseményt.

Diákok demonstrálnak a felsőoktatás átalakítása ellen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épülete előtt 2012. december 19-én. - MTI Fotó: Beliczay László

A délután négy órakor kezdődő demonstráció Facebook-oldalán több mint 13 ezren jelezték részvételüket, s számos oktatásban érintett szervezet is támogatásáról biztosította a diákokat.

Két évvel ezelőtt februárban a tanárok tüntettek, majd a szülők nem engedték iskolába gyermekeiket. Így hívták fel a figyelmet arra: változásra van szükség az oktatásban.

Most a diákok döntöttek úgy, a magyar oktatás igazságtalanságai ellen demonstrálnak a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán.

Az egész napos tüntetés három diák ötlete volt, a kezdeményezést a Független Diákparlament karolta fel azután, hogy tavasszal 80 pontos javaslatcsomagokat küldtek az Emberi Erőforrások Minisztériumának, de érdemi választ nem kaptak. Most arra kérik társaikat, pénteken ne menjenek iskolába.

A Független Diákparlament szóvivője hangsúlyozta, nem lógni akarnak, hanem azokra a problémákra akarják felhívni a figyelmet, amivel minden nap szembesülnek.

„Hetente akár több órát kell tanulniuk, mint egy általános felnőttnek dolgoznia. Azt, hogy olyan témákat és olyan anyagokat kérnek rajtuk számon, amelyek egyáltalán nem versenyképesek a későbbi felnőtt életük során"

 – mondta el Kormos Krisztián a Független Diákparlament szóvivője. Az Oktatói Hálózat is szolidáris a tiltakozókkal és az egyetemi polgárokat is arra bíztatta, vegyenek részt a demonstráción.

Az oktatási jogok miniszteri biztosa szerint, ha a szülő igazolja a hiányzást az iskolából, a diákokat nem érheti retorzió. A Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig elmondta: Magyarországon szabad véleménynyilvánítás van, ezért nem kell félnünk a diákoknak a megrovástól.

A szervezők azt mondják: ha a döntéshozók figyelmen kívül hagyják követeléseiket, további tüntetésekre lehet számítani. (atv.hu / nepszava.hu)