Megfigyelők szerint legkorábban nyáron, de inkább ősszel kerül sor a népszavazásra.

A Die Zeit cikke rámutat, hogy Magyarország minden évben pár száz menedékkérőt fogad be, a gazdasági migránsokat elutasítja.

A német újság ellenforradalomnak nevezi a jobboldali populizmus nyomulását, és azt feszegeti, vajon miért ennyire sikeres az ilyen rendszerek tekintélyelvű világképe.

A klubnak már tagja Orbán Viktor, a lengyelek most léptek be, de érdekesek a fejlemények ilyen szempontból Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Hollandiában, Dániában és Finnországban, valamint az AfD jóvoltából Németországban is.

Ez a gyülekezet pánikba kergeti a kormányokat. Olyan jelenség ellen harcol, mint az iszlám és a globalizálódás, valamint az emberi jogok. De a fő célpont az unió, amely „szörny”gyámsággá alacsonyított le büszke népeket, ám azoknak most újra a saját kezükbe kell venniük a sorsukat. Itt az idő a felkelésre.

A siker titka az, hogy mivel nincs olyan nemzetek feletti rend, amely védelmet nyújtana a polgárok félelmeivel szemben, az új jobboldal a nemzeti önsegélyhez folyamodik, visszavonul az autoriter állam erődítményébe.

Bent minden paradicsomi, a kint maga a pokol. Az ördög különben mindig kívülről jön, akárcsak a kapitalizmus. Utóbbi azért annyira vonzó, mert a liberalizmus megtévesztette a népeket.

A kiút ott van, hogy vissza kell térni a nemzeti kultúrához. Annak az államot kell szolgálnia. Az Orbán-kabinet 2010-ben azzal igazolta egy sor színházigazgató eltávolítását, hogy a nemzeti kultúrát ki kell szabadítani a balos esztétika láncaiból. Ám az érintett intézményeket azonnal eszközként használták fel, hogy szellemi oldalról bebiztosítsák Orbán elnöki rendszerét.

A jobboldal a sajtótól is elvárja az értékek, hagyományok és az összetartás ápolását. A médiának – szerintük – nem az a feladata, hogy negyedik hatalmi ágként ellenőrizze a kormányt, éppen ellenkezőleg.

Annak – félállami szervként – a nemzet identitáspolitikai táplálékáról kell gondoskodnia. És itt hiába érvel bárki amellett, hogy széttöri a fékeket és ellensúlyokat, ha harapófogóba kerül a művészet és a sajtó.

A jobboldali világképben a „demokrácia” csupán a mindent lefedő állam kicsiny része. Ezért nincs is szükség arra, hogy a népakaratot fáradságosan, demokratikusan alakítsák ki. Az már jelen van a mélyrétegekben, a vallásban, a nyelvben, a kultúrában.

A jobboldal szerint a demokrácia csak akkor legitim, ha a kormány már helyreállította a nép eredeti szándékát és bebiztosította azt az ellenséggel szemben. 

A jobboldal tárt karokkal fogadja a leszakadtakat, a kiábrándultakat, a megfélemlítetteket.

Biztonságot kínál a szabadság ellen. Az ellenforradalom célja, hogy a baloldalt feleslegessé tegye. Ellenhatalom formálódik a politikai liberalizmussal szemben. Lökést ad neki minden kísérlet az uniós együttműködés elmélyítésére.

A jobboldali tábor egyre közelebb kerül céljához, a liberális társadalom szétveréséhez, hogy az unió a tagok laza közössége legyen. Ily módon persze a kontinens kilépne a történelemből, és lehet, hogy európai méretekben jönnének létre weimari viszonyok.

Döntőnek ígérkezik, hogy sikerül-e véget vetni a szír rémálomnak és újraindítani az EU-t a menekültválságban. De az új jobbosok még akkor sem tűnnek el egykönnyen, mert a gyűlöletükből objektív őrület sugárzik: egy bolond kor őrülete.

(Die Zeit/ Szelestey Lajos/Klubrádió) / 168ora.hu