h i r d e t é s

Donald Trump még mindig azt hiszi, hogy ő nyerte a választásokat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Donald Trump még mindig azt hiszi, hogy ő nyerte a választásokat

2021. március 01. - 07:11

A volt amerikai elnök első nyilvános beszédét tartotta a Fehér Házból való távozása óta.

Donald Trump - Forrás: Al Jazeera

Nem alapítunk új pártot. Miénk a Republikánus Párt, amely egységes lesz és erősebb, mint valaha – mondta Donald Trump volt amerikai elnök vasárnap, a Konzervatív Politikai Akciócsoport (CPAC) nevű szervezet éves konferenciáján a floridai Orlandoban.

A republikánus politikus, aki első nyilvános beszédét tartotta a Fehér Házból való távozása óta, álhírnek nevezte az új párt alapításával kapcsolatos találgatásokat. 

"Nem alapítok új pártot, ez álhír volt. Nem lenne zseniális? Indítsunk egy új pártot, és osszuk meg a szavazatainkat, hogy soha ne nyerhessünk. Nem, ez nem érdekel minket. Ma itt állok önök előtt, hogy kijelentsem: az a hihetetlen utazás, amelyet négy évvel ezelőtt együtt kezdtünk, még korántsem ért véget. A büszke, szorgalmas amerikai hazafiak mozgalma csak most kezdődik, és a végén mi győzünk" – fogalmazott a volt amerikai elnök, aki nem zárta ki, hogy 2024-ben elindul az elnöki pozícióért folyó versenyben.

Donald Trump azt jósolta, hogy a Demokrata Párt „hervasztó vereséget” fog szenvedni a félidős választásokon, és 2024-ben elveszíti a Fehér Házat. 

A VOLT ELNÖK TOVÁBBRA SEM HAJLANDÓ ELISMERNI VERESÉGÉT ÉS MEGISMÉTELTE AZT AZ ÁLLÍTÁSÁT, HOGY Ő NYERTE MEG A 2020-AS VÁLASZTÁSOKAT. 

Trump republikánusok közötti népszerűségét mutatja annak a közvélemény-kutatásnak az eredménye is, amelyet a konferencia közben készítettek. Az eredmény szerint egy esetleges előválasztáson a válaszadók 55 százaléka voksolna a volt elnökre. Ron DeSantis floridai kormányzóra a szavazók 21, Kristi Noem dél-dakotai kormányzóra pedig 4 százalékuk szavazna. A résztvevők közül 10-ből csaknem 7-en azt mondták, hogy szeretnék, ha Donald Trump 2024-ben indulna az elnökválasztáson. (index.hu)