h i r d e t é s

Drága katám!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Drága katám!

2022. július 18. - 09:00

Karcos és kétségbeesett olvasói levelet kaptunk.

"Egy válás minden szempontból embert próbáló történés. Lelkileg, érzemileg és anyagilag is.

Ami az egyik pillanatban biztos és kiszámítható, egy döntés hatására szempillantás alatt válik bizonytalanná. Így van ez a katával is. Az, hogy ez az én életemben egyszerre történik, az egy másik kérdés.

Két táskával elhagyva a közös otthont, megharcolva a gyerek láthatásért, a felügyeleti jogért és még más járulékos dolgokért, a megélhetést is át kellett terveznem. Családi cégünk volt, amelyből a válás hatására ki kellett szerveznem azokat a tevékenységeket, amelyekkel korábban hozzájárultam a kis család költségvetéséhez.

Agyalni nem volt sok idő, ráadásul a szakmám ugyan fontos, de a NER világban üldözött, mert a független újságíró igencsak veszélyes a magyar jogállamra és demokráciára. De ehhez értek, ezt tanultam és a propaganda nem vonzó. Írhatnám, hogy halmozottan hátrányos helyzetből indult ez az év és végül az egyéni vállalkozásra és a katára esett a választásom.

Néhány hónap az építkezéssel telt és napi 12-16 óra munkával, ami hihetetlenül hangzik, de igaz. Voltam beteg is közben, mert „túltoltam a biciklit”, de dolgozni kellett, semmi sincs ingyen és minden napról-napra drágább. A munkának köszönhetően felépült a vállalkozásom valamennyire, nem élek jól, sok a lemondás, de a gyerekem elégedett és boldog, van mit ennünk és a rezsi is be van fizetve. Jelenleg ennyire futja, és közben július 12. lett.

Ez az a nap, amikor Orbán Viktor nem szavazta meg a kata-törvény módosítását, csak a 120 bátor kormánypárti és ezzel a lendülettel kihúzták a lábam alól a talajt.

Ahogy rajtam kívül 459 999 ember, én is számolni kezdtem és most is számolok. Egy partneremnek felvetettem, hogy évközben módosítani kellene a szerződésünket, mert megnőnek a közterheim és ennek okán „karcsú” lehet a megállapodásunkban rögzített összeg. A valóság az, hogy a partner megérti, de nem tud többet fizetni, ergo fizet annyit, mint eddig vagy bontsunk szerződést, és viszlát.

A többieknél meg sem merem kockáztatni, épp’ elég lesz év végén sakkozni az árakkal. De ez a döntéshozókat nem érdekli, mert mondjuk ki, ahhoz, hogy érzékeljék azt a vihart, amit a kata-törvény módosításával kavartak, ahhoz ki kellene mozdulni az elfántcsont toronyból, de ehhez ambíciójuk nincs.
Azután az is eléggé bánt, mit bánt, idegesít, hogy a katásságom okán most velem szemben hergelik azokat, akik nem katáznak, hanem valahol kuliznak és a közmédiát fogyasztják. Miért kell folyamatosan egymásnak ugrasztani a társadalom különböző csoportjait?

Most tényleg én vagyok az ellenség, mert kevesebbet fizetek be törvény szerint és ezért a Gizi néni nyugdíja veszélybe került? Talán vissza kéne tenni a közösbe a kilopott és kiügyeskedett közpénzeket és akkor némileg konszolidálódhatna a helyzet."

Név és cím a szerkesztőségben

Címkék: 

 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s