h i r d e t é s

Droglabort csíptek meg Kecskemét közelében

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Droglabort csíptek meg Kecskemét közelében

2015. november 23. - 10:38
0 komment

A rendőrség gyanúja szerint droglabort üzemeltetett Nagykőrösön az a kecskeméti férfi, akit 70 gramm amfetamintartalmú kábítószer átadása közben fogtak el Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, hogy a nyomozók a 29 éves férfi csütörtöki tettenérését követően egy nagykőrösi tanyán elfogtak egy másik férfit, aki a megalapozott gyanú szerint az ingatlanban már hónapok óta kábítószert állított elő kecskeméti ismerőse megbízásából. A helyszínen a gyártáshoz szükséges különféle vegyszereket és eszközöket, illetve már kész kábítószergyanús port foglaltak le. Hozzátette: az elkészített drog terítését a gyanú szerint a kecskeméti férfi végezte.

A tanyán elfogott másik férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. Kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás, a nyomozási bíró elrendelte előzetes letartóztatását – tudatta az őrnagy.