Az ellenzéket elmarasztaló vélemények sokasodnak, és egyre élesebbek. Okkal.

Az országot egy évtizede rossz emberek vezetik.  A módszeresen kiépülő centrális hatalmi rendszerük gazdasági,  intézményi, személyi bázisa átfogó és szilárd. Demokráciából hibrid rendszerré tették az országot. Leépítik a jóléti – oktatás, egészségügy, szociális -rendszereket, s megkezdődött a magas kultúra, a tudomány  rombolása is. A munkafeltételek afrikanizálásával elnyerték a globálisa tőke támogatását, s így    ismét a három millió koldus országa leszünk. Az ellenzéki pártok tehetetlen részesei voltak ennek a folyamatnak.
A politikai térben azonban érdemi változás reményét hozta 2019 ősze.
Az ellenzéki pártok összefogtak, s áttörést értek el az önkormányzati választáson.
Tehát elég  az összefogás? Nem!

A  polgárságnak lett elege a NER-ből, Orbán rezsimjéből. Az ellenzék az összefogással csak választhatóvá tette magát. A döntő elem az volt, hogy az előválasztások révén a  választó  az egyszeri voksolás helyett érdemi szerepet kapott magában a jelölt-állítás  folyamatában is!  Az „egy az egy ellen” felállás  lényege: figyelembe kell venni a választó akaratát: kire akarja adni majd a  szavazatát. Annak   a bizonyos „egy”-nek a kiválasztási menete  azonban döntő elem. Nem „füstös szobákban” kell a pártoknak kiegyezni arról, hogy a Fidesz jelöltjével szemben kit indítsanak! Lehetővé kell tenni a választó számára,  hogy a pártok jelöltjeiről is  véleményt mondjon, állást foglaljon, hogy szerinte ki a legmegfelelőbb - és legesélyesebb - a hatalom jelöltjével való megmérkőzésre.

És most jutottunk el oda, hogy miért hiányolják a szakértők az ellenzéki pártok tevékenységéből a stratégiát, a jövő felvázolását, a víziót.

Azért, mert az elmúlt 10 évben a pártok programjaikban a Fideszen akartak túl tenni, s azok az ígérgetések halmazai voltak. Annak ellenére alakult ez így, hogy Orbán Viktor 2010-es, kétharmados győzelmét fél évvel megelőzte a kötcsei beszéd, a Fidesz mindmáig érvényes stratégiája, majd a kampányban  az ország népének ígért egy jobb, tisztább, korrupció nélküli rendszert. (Először és utoljára lett kétharmada a választási fülkében, mert  a választási rendszert átalakították, s 2014-ben a választásra jogosultak 27%-a elég volt kétharmadhoz. Ellenzék: 34%; nem szavazott:39%.)

Ígérgetéssel  az ellenzéki pártok mindig alul maradnak a Fidesszel szemben. Az MSZP 2013-ban 337 darab jobbnál jobb ajánlatot tett a választóknak.  Mire ment vele? A hatalom birtokosa  meggyőzőbben tud ígérni, mint annak várományosa. És a média monopóliuma legalább ennyit nyom a latba. De akkor miként tud az ellenzék meggyőzőbb lenni, s győzni?

Az ellenzék a társadalom belső problémáinak kíméletlen feltárásában, az elkövetett hibák-, azok következményeinek alapos és szakszerű  bemutatásában, az ország jövőbeli fejlődéséhez  nélkülözhetetlen oktatási, tudományos, gazdasági, egészségügyi, szociális… alapjainak kidolgozásában és tudatosításában messze a Fidesz fölé tud(na)  magasodni.   Legyünk őszinték: ez nem egy nehéz feladat, hiszen az államigazgatás intellektuálisan leépült, a jövőt illetően pedig Orbán Viktor – Berend T. Iván korábbi MTA elnök szavaival -  a délibábot kergeti.

Amit nem lehet megspórolni: rendszeresen kell foglalkozni az ország belső helyzetének alakulásával, nemzetközi pozíciójának változásaival, a lakosság anyagi helyzetével-, annak jövőbeli kilátásaival. A pártoknak arra kellene törekedniük, hogy  programjaik a lakosok, a választók  napi küzdelmeit, tapasztalatait vegyék alapul, harmonizáljanak az ország valós helyzetével, visszaigazolják az ellenzék törekvéseit beépüljenek egy reális, szélesebb horizontú világképbe, el tudják helyezni észleléseiket, meglátásaikat  nemzetközileg is. 

Az önkormányzati  választások óta eltelt jó fél év, s annak eredményessége lassan   megítélhető lesz. A választás igazi értelme miként valósul meg? A pártok vezetői, képviselői elfoglalták az önkormányzatok vezető posztjait, de a polgárok életét munkájuk  mennyiben teszi szabadabbá, életfeltételeiket, előbbrejutásukat kiszámíthatóbbá, a közéletet tisztábbá? A 3 millió városi állampolgár   önkormányzati képviseletének  elnyerése  hoz-e érdemi változásokat a mindennapokban? Lehetőségről beszélhetünk csupán, hiszen egyik párt sem készült fel arra az esetre, hogy győznek, s ezt követően mit fognak tenni.  Nem voltak hipotéziseik arra vonatkozóan sem, hogy Orbán miként reagálna ha hatalmának kisebb-nagyobb csorbítására kerülne sor?  Különösen, hogy a fővárost is elveszítheti, s akkor számolnia kell nem is annyira „a kezdet végével” (el-Alamein-nel, Churchill ), mint inkább a „vég kezdetével” (a „D-nappal”). Nem volt olyan narratívájuk, amivel Orbánnak szembe kellett volna néznie, mondjuk az Akadémia, az egészságügy, a kultúra elleni támadásai során. (Viszont nem csodálkoznék, ha a színművészetis  hallgatók,   oktatók   „Petőfi Kör 2.0” létrehozásával reagálnának a kormány lépéseire!)  A rezsim fokozza a nyomást, s a pártok  védtelen céltáblaként folytatják külön-külön harcukat.

Országosan mindez hatványozottan igaz. A vidék, az elmaradott térségek, a nyomorból kikerülni vágyó emberek a dönteni képes hatalomtól várják sorsuk jobbra fordulását.  Ez a nyugati országokban régen feltárt és közismert tényállást ma már hazai kutatások is igazolják. De ott 70% szavaz a hatalomra, nálunk  ennél kevesebben.  Rontja az ellenzék esélyét az is, hogy nem számolnak az esetleges győzelem utáni helyzettel. Azzal, hogy   az elszámolástól rettegő rezsim, a kormányzati intézmények hosszú évekre bebetonozott vezetése, apparátusa,   az államelnök, alkotmánybíróság, ügyészség… a választás éjszkáján romboló üzemmódra kapcsolnának, s néhány hét alatt ellehetetlenítenék,  megbénítanák az új   parlamentet és kormányt. Jönne a káosz. A választó számára ez evidencia! Az ellenzéknek is számolnia kellene a vidék-, a hatalom  valós tényezőivel.

És jött a COVID-19.  A karantén, a távolságtartás, a csoportosulási tilalom. Amikor lebénul a cselekvés, az üzeneteké a főszerep. Amikor a kormány kizárólagos felelőssége evidencia, s egyben ez a túlélés záloga is.

Orbán Viktor miniszterelnök élt is a lehetőséggel. Elfogadtatta az időkorlát nélküli „felhatalmazási törvényt”, amivel a nemzetközi térben megerősítette hatalmi tényező pozícióját.  Meghozott minden olyan érdeksérelemmel járó döntést, amelyek külön-külön is a demokrácia leépítését célozták ( kulturális foglalkoztatottak közalkalmazotti státusának elvétele, az oligarchák támogatása százmilliárdokkal az állásukat elvesztő embereknek szánt EU-s forrásokból, a felsőoktatás privatizálása, az önkormányzatok forrásainak-, döntési kompetenciáinak lépésről lépésre történő csökkentése…). Aztán  lemondott a rendeleti kormányzásról, s elfogadtatta az ennél is nagyobb ( és rugalmasabb) hatalmat biztosító „egészségügyi készenlét,  válsághelyzet” fedőnevű  jogrendet, amelynek bevezetéséhez elég az országos tisztifőorvos javaslata, s egy miniszter egyetértése (nehogy Müller Cecília túlértékelje tisztifőorvosi szerepét). Új, súlyosbító  elem, hogy a járványügyi helyzeten túl is alkalmazható a rendkívüli jogrend.  Járvány nélkül, „az emberek életét, testi épségét” veszélyeztető körülmények megléte esetén is életbe lehet léptetni a kontroll nélküli döntéseket. Az önkényt. Ilyen lehet egy társadalmi megmozdulás a rezsim elnyomó intézkedései ellen! De egy időzített konfliktus is akár, melyet a hatalom koreografált...

Amilyen jól kihasználta a Fidesz a járványveszély kínálta helyzetet hatalmának fokozására, annyira gyenge volt a teljesítménye a vírussal szemben. Ezen a téren az orvosok, az egészségügyi dolgozók, az önkormányzatok, a civilek, önkéntesek áldozatos – sokszor a hatalommal dacoló  - munkája minden köszönetet megérdemel. Fajlagos (százezer lakosra jutó) elhalálozások terén a régióban, jún.8-án, nyolc ország között  hetedikek vagyunk (5,5), Szlovákiában 11-szer kisebb volt ez a szám, egyedül Romániában rosszabb a helyzet (6,8). Katasztrofálisnak nevezhető az a döntés, mely szerint  két hét alatt 32 000 ápolásra szoruló beteget küldtek haza a kórházakból úgy,  hogy ellátásukról nem gondoskodtak. Mindez büntetőjogi kérdéseket is felvet. Az a tény, hogy  az érintettek személyi azonosítását titkosították, nem részesülhettek megfelelő társadalmi segítségben sem. A közülük elhunytak számát ugyancsak bizalmasan kezelik, ami rontja a járvány kezelésébe vetett bizalmat.

A járvány elején vagyunk túl. A beszerzett lélegeztető gépek száma 16 ezer, (bekerülésük ára háromszáz milliárd Ft!) ,  s a 150 millió szájmaszk  arra utal, hogy az operatív törzs  az olaszországi járvány nagyságával vetélkedő második járvány-hullámmal számol. Az augusztus 20-i, több tízezres, és több napos rendezvények óriási  kihívást jelentenek a COVID-19-nek, nekünk meg óriási kockázatot…. Az alternatíva: a járvány hosszú évekig tart. Az első esetben sokan veszítenék el az életüket, de a gazdaság hamar felpörögne,   a másik esetben tartósan súlyos gazdasági válsággal kellene szembenéznünk.

Az ellenzéket a járványveszélyhelyzet defenzívába szorította. Csaknem minden párt a helyi segítségnyújtásban segédkezett. Védőfelszerelések-, élelem osztogatása, az idősek igényeinek összegyűjtése, bevásárlások, intézkedések… a hétköznapok részei lettek. A rezsim által elkövetett súlyos hibák feltárása, közismertté tétele azonban a kormányzati média-túlsúly miatt, illetve a szólás szabadság gyakorlati felfüggesztése, a félelemkeltés miatt nem tudott kellő súlyt kapni.
A Parlamentben a kormány képviselői minősíthetetlen stílusban támadják, alázzák az ellenzéki pártokat. Ez odáig fajult, hogy az Országgyűlés  elnökének az a - nem előzmények nélküli - kinyilatkozása, hogy az ellenzék nem része a nemzetnek – minden határon túl megy. Ez már nem maradhat válasz nélkül. A választó büntetlenül nem hagyja azt, hogy a Parlamentben mocskolódnak az ellenzéki pártokkal, s azok tűrik ezt. Azokkal értek egyet akik szerint az ellenzék „vonuljon ki a Parlamentből”. Vagy külön ülésezzen, vonuljon át  a Felsőház-i terembe. Ha  nem része a nemzetnek….A kesztyűt fel kell venni!Már a Házon kívül is van hová menniük: az ellenzéki városokban folytathatnak az eddigiektől eltérően nem replikáló, hanem offenzív munkát. Az emberek között.

A járvány még nem ért véget. De arra már igen széles körű lehetőség nyílik, hogy a pártok értékeljék önnön teljesítményüket, s közösen, fórumok vitáiban fogadjanak el egy olyan narratívát, amely nemzeti múltunk és az EU értékei ötvözésével éles kontrasztot mutat mindenkinek a NER-el szemben. Megfontolandó szakértők   felkérése egy olyan jövőkép, vízió kidolgozására, amely számol a XXI. század kihívásaival, többek között a klimatikus viszonyokkal, a digitalizációval, az emberi sorsok alakulásának segítésével, a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével. Sürgető lenne a pártok helyi együttműködésének elősegítése, hogy a 2022-es választások előtt a választók számára egyértelmű legyen, hogy a pártok nem a hatalomért küzdenek, hanem az ország boldogulását szeretnék minél hatékonyabban, az ő érdekükben és velük közösen elősegíteni. Rendszert akarnak váltani. Mert az új korszaknak ez feltétele.

Mind többen fogalmazzák meg, hogy vezéregyéniség nélkül nem  lehet győzni. Én is ezt tettem e lap hasábjain 2018 elején. Nem ismétlem, mert ma már van vezére az ügynek. Aki minden előválasztáson győzött, s a Fidesz ellenében megszerezte az ország egyes számú legitimációjával rendelkező tisztségét, Budapestet vezetését: Karácsony Gergely főpolgármester.

Higgyünk Orbánnak, ő is így látja. Ő pedig a kiélezett hatalmi  viszonyokban tévedhetetlen.  A Pesti Úti Idősotthonba a főváros kérése ellenére tesztelés nélkül hazaengedtek egy fertőző kórházi beteget – s ebből Karácsonnyal szemben casus bellit csinált a miniszterelnök. A folyamatban levő konzultációnak is része lett ez a vád. A Lánchíd a másik véglet: nehogy sikere legyen egy olyan nemzeti ügyben, amit a rezsim kilenc évig tolt maga előtt, s ráégett…

Orbán a hatalmát félti Karácsonytól!  Legyen igaza...

Budapest, 2020. június 29.

Rakusz Lajos
a Kutatási, Technológiai és Innovációs Tanács egykori elnöke