Eddig bírta a dánszentmiklósi képviselőtestület a fideszes polgármester önkényét
Feloszlatta magát a képviselőtestület Dánszentmiklóson – számolt be a Párbeszéd közleményében.
A Pogácsás Tibor országgyűlési képviselő körzetében Sipeki Zsolt fideszes polgármester vezette pénteki testületi ülésről és annak részleteiről Gér Mihály, a Párbeszéd önkormányzati képviselője, a térség, Pest 10. választókerület előválasztáson induló öt párt által támogatott képviselőjelöltje számolt be a Facebookra feltöltött videójában.
Gér szerint az országos média ritkán szembesül a fideszes kistelepülések valódi működésével,
azonban az emberek 40 százaléka kistelepüléseken él és ki vannak téve a fideszes önkénynek.
Úgy látja, hogy a dánszentmiklósi eset iskolapéldája annak, hogy hogyan működnek a fideszes falvak: a lakosság „egy fideszes kiskirálynak van kiszolgáltatva”. Augusztus 13-án azonban az emberek fellázadtak Gér szerint, a település képviselőtestülete feloszlatta önmagát „az önkényuralmi módszereket alkalmazó vezetés miatt”. Videójában elmondta: az ügy előzménye, hogy a polgármester a járványhelyzet miatt kapott különleges felhatalmazását felhasználva elköltöztette az orvosi ügyeletek helyszínét, döntése nyomán az ügyeleti szerződést az eddigiektől eltérően nem Albertirsával, hanem Pilissel kötötte meg az önkormányzat, így a betegeknek messzebbre kell utazniuk. Ráadásul Pilisre nincsen közvetlen buszjárat, az érintetteknek átszállással kell megoldaniuk az odajutást.
Gér Mihály a problémás ügyek között említette, hogy Dánszentmiklóson olyan utakat újítottak fel, amelyeket korábban már felújítottak. A harmadik említett ügy a helyi családorvos távozását érinti: állítólag az orvos kapcsolata megromlott a polgármesterrel, aki az ezt firtató kérdésre annyit mondott a képviselőtestületnek, hogy „ehhez semmi közötök”. Gér azt is nehezményezi, hogy a polgármester felesége a helyi óvodában kapott állást,
ahol dolgozik egy nagy tiszteletnek örvendő, hosszú éveket eltöltött és megbecsült óvodavezető, akivel úgy viselkedik, mintha az ő beosztottja lenne. Márpedig az, hogy valakinek a polgármester a férje, nem járhat ilyen előjogokkal.
Gér szerint ezek az ügyek vezettek oda, hogy a képviselőtestületnek elege lett a „fideszesekre jellemző önkényből és feloszlatta magát.” Hozzátette: a polgármester nem tanult a helyzetből, és a közösségi médiában közreadott egy videót, amiben a Párbeszéd politikusa szerint finoman megfenyegette a lakosságot, miszerint nem javasolja, hogy ellene bárki is induljon polgármesterként. (24.hu)