h i r d e t é s

Egész sor anomáliát üzen Magyarországnak a kakaós csiga ellopásáért fogházra ítélt Béla esete

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Egész sor anomáliát üzen Magyarországnak a kakaós csiga ellopásáért fogházra ítélt Béla esete

2016. július 21. - 17:16
0 komment

 

Hibázott az ügyvéd, de valaki szerint a büntetőrendszer nincs jól kidolgozva. Szlavkovits Rita írása Magyar Naracsban.

Béláék otthona - Forrás: magyarnarancs.hu

Különböző szempontok alapján dolgozzuk fel Béla esetét, aki végül egy év három hónapot kapott.

Bélát júniusban egy év és három hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélték egy 130 forintos kakaós csiga ellopásáért – az ítéletet kihirdető bírósági tárgyalásról részletesen beszámolt a Magyar Narancs. Béla – aki még fiatalkorúként követte el a lopást –, amikor a bíró kimondta az ítéletet Kecskeméten, nem roskadt össze. Gyorsan próbálta tisztázni, hogy mennyit is kell valójában majd eltöltenie a rácsok mögött. Dermesztő volt az is, ahogy a bíró az ítélet indoklásakor ismertette a fiú életútját: 13 évesen kiemelték a családjából, majd 15 évesen már rablásért ítélték el, ezt a büntetését felfüggesztették, majd következtek más bűncselekményekért, más büntetési tételek. Az ítélet ráadásul egyből jogerős lett, mivel Béla védőügyvédje nem fellebbezett.

A súlyos büntetés egyik oka, hogy nem egyszerű lopásról, hanem rablásról volt szó, mert erőszakos eleme is volt az esetnek. A Btk. szerint „rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz”. A fiút – idézte fel az Index –, aki akkor még a 18-at sem töltötte be, 2015 októberében kiszúrta az eladó, amikor fizetés nélkül akart meglógni a becsomagolt kakaós csigával. Megpróbálta visszatartani, mire a fiú megszorította a karját, és így tudott elmenekülni a péksüteménnyel. Az eladó sérülése nem volt súlyos, nyolc napon belül meggyógyult. A tárgyaláson egyébként még az eladó tanúvallomása előtt a vádlott bocsánatot kért a sértettől, aki, miután befejezte a vallomását, bírói kérdésre válaszolva megbocsátott a vádlottnak: „Nekem is vannak gyerekeim, én is anya vagyok.”

Első hiba: nem volt fellebbezés

A nagy médianyilvánosságot és olvasói érdeklődést generáló eset kapcsán arra voltunk kíváncsiak, vajon az ítélet jogi, szociológiai szempontból mennyire tekinthető helyesnek, illetve az ítélet kapcsán milyen problémák merülhetnek fel. A különböző szakemberekkel folytatott, és némi szakirodalmat is feldolgozó munkák után azonban egyértelműnek látszik: Béla esetében az igazságszolgáltatási rendszer – beleértve akár a védőügyvédet – több esetben is figyelmen kívül hagyott fontos elemeket, illetve a hazai jogalkotás is hiányosnak tekinthető. De jöjjenek a szakértők!

Hangsúlyozva, hogy az ügy alapos ismerete nélkül képtelenség véleményt formálni egy ítéletről, annyit mégis megjegyzett Tóth Mihály, egyetemi tanár, hogy túl szigorúnak tűnik ugyan az ítélet, de semmiképpen nem törvénysértő, vagy igazolhatatlan. A büntetőjogi szakértő – aki 1998 és 2000 között az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi kodifikációért felelős helyettes államtitkári posztot is betöltötte – azon alaposan megütközött, hogy a fiú ügyében nem fellebbezett az ügyvéd. „Súlyos hibának tartom, hogy a védő nem fellebbezett. Az általam megismert adatok alapján is lett volna esély arra, hogy szakszerű és lelkiismeretes védői munkával a rablás bűntette akár lopás szabálysértésévé minősüljön át. Ezt legalábbis meg kellett volna kísérelni.” Azaz az eset a kirendelt védői intézmény akut problémájára is rámutat.

Rendszerszintű problémák egész sora

Vaskúti András, egyetemi tanársegéd a fiatalkorúak bíróságának visszaállítását tartaná szükségesnek, ugyanis úgy véli: ebben a korosztályban olyan speciális esetek merülhetnek fel, amelyeket mindenképp elkülönítve, sajátos szemlélettel együtt kellene kezelni. Erre Vaskúti a fiatalkorúak bírójaként doktori disszertációja téziseiben ajánlásokat is tesz. Szerinte ugyanis az önálló, specializált bíróság működtetése mellett megfontolandó lenne, hogy a Büntető Törvénykönyv ne passzusonként tartalmazza a felnőttekétől eltérő elemeket, hanem egy teljesen elkülönült kódexben fektessék le a fiatalkorúakra vonatkozó jogszabályokat úgy, hogy azok komplexen tükrözzék a fiatalokra vonatkozó célokat. Fontos lenne az is, hogy az ügyekben az erre szakosodott bírók járhassanak el. Vaskúti szerint a fiatalkorúak ügyeiben eljáró bíróknak ismerniük kellene azokat az intézményeket, ahova alkalmasint küldenék a vádlottakat, illetve a bíróság elé állítottak szubkultúrájának ismerete is szükséges lenne.

Összességében Vaskúti azt nem állítja, hogy a gyermek-, a fiatalkorúakra és fiatal felnőttekre vonatkozóan kizárólag rossz döntések születtek, továbbá a szakember azt elismeri, hogy 2011 után a gyermek kihallgató szobák kötelező kialakításával, a megelőző pártfogás intézményének 2015-ös bevezetésével mégis történtek előremutató lépések. Ez utóbbival kapcsolatban azonban azt megjegyzi, hogy a korábbi szabályozás szerint a megelőző pártfogói vélemény csupán egy pillanatfelvétel a bűncselekmény elkövetésekor, majd az olykor hosszas nyomozati, illetve bírósági szakaszban kevés számú, vagy egyáltalán nincs is kapcsolat, holott az intézmény pont arra lenne hivatott, hogy a gyermek vagy fiatalkorú terhelt pont ez idő alatt kaphasson akár olyan megerősítést, ami miatt nem követ el újabb bűncselekményeket. (A történetünkben szereplő Bélának is volt pártfogója, hiszen első bűncselekményeit 2014-ben követte el, mégis újra és újra belekeveredett valamibe, utoljára a kakaós csiga elrablásába.)

Vaskúti fölöslegesnek látja a Btk. módosításával bevezetett új szabadságvesztési formát, az elzárást, amely a fiatalkorúak szabálysértésekor is alkalmazható. Az elzárás egy rövid idejű szabadságvesztést jelent, ugyanakkor nem felfüggeszthető, így az a helyzet is kialakulhat, hogy végrehajtásában kedvezőtlenebb egy rövid idejű elzárás, mint egy felfüggesztett hosszabb idejű szabadságvesztés. Összességében Vaskúti elismeri, hogy a nemzetközi egyezményekhez való igazodás tetten érhető ugyan, de hiányzik a szakemberek, bírák kellő felkészítése ezen a területen. A fiatalkorúak bírósága, az önálló, határozott vízióval rendelkező törvénykezést is hiányosságként említi, illetve kedvezőtlen változásnak tartja a fiatalkorúak ügyeire specializálódott bíró az elzárás, mint új szabadságvesztési forma bevezetését, amely fiatalkorúakra is alkalmazható és szintén kedvezőtlen változásnak tartja a büntethetőség korhatárának 12 évre való leszállítását is. Azt meg szinte már csak bónuszként említi meg Vaskúti, hogy a migráció fokozódására való hivatkozással tavaly szeptember 15-vel módosult Btk.-ba bekerülő bűncselekmények esetén a fiatalkorúakra vonatkozó speciális rendelkezések nem alkalmazhatók.

Leszállított korhatár

Már 2014 végén született egy javaslat az ENSZ gyermekjogi bizottsága részéről, hogy emeljék fel a módosításban 14-ről 12-re leszállított korhatárt – erre emlékeztet Lux Ágnes, az UNICEF magyar bizottságának gyermekjogi vezetője. Igaz, a jogalkotók a korhatár leszállításakor azzal is érveltek, hogy más európai országokban előfordulnak még ennél alacsonyabb büntethetőségi korhatárt megszabó törvényalkotás, de ezekben az államokban gyakran a büntetés végrehajtásában kínálnak a kiskorúak számára alternatív megoldást, úgy mint például a jóvátétel. Igaz, a kiskorúak esetében csak súlyos bűncselekmények esetén engedik a büntethetőséget és javítóintézetekben hajtják azt végre, amelyek nem a büntetés végrehajtás, hanem a gyermekvédelemhez tartoznak. A fiatalkorúak esetén azonban szinte a felnőttekével egyező a büntetés eszköztára.

Frech Ágnes, a Magyar Büntetőjogi Társaság tagja egy, még a 2013-as Btk. módosítása előtt tartott konferencián főként a büntetőügyekben résztvevők gyermekekkel való munkára való felkészültségével kapcsolatosan fogalmazta meg – Vaskúti Andráshoz hasonlóan – aggályait. Az OBH keretein belül létrehozott gyermekbarát igazságszolgáltatás munkacsoportjának az új Btk.-t elemző összegzésében is hangsúlyozták, hogy a szabadságvesztést csak legutolsó sorban lehessen kiszabni fiatalkorúak esetében. Frech ebben az összegzésben arra is kitért, hogy bár az új törvény szélesíti a szankciók körét, de még így is korlátozottnak tartják az alternatív büntetések körét. A munkacsoport szorgalmazta a mediáció, a helyreállító igazságszolgáltatást, illetve hangsúlyozta a szakemberek képzésnek szükségességét is. Mindezt 2012-ben, a törvény hatályba lépése előtt, de úgy tűnik, a jogalkalmazók gyakorlata másképp alakult.

„Csak dühösebb lesz”

„Léteznek a technikák, de nem élnek vele a bíróságok, mert sokan nem is ismerik” – véli Herczog Mária. A gyermekvédelmi szakember szerint a jogszabályok jelenleg is lehetővé teszik, hogy ne a szabadságvesztés akár felfüggesztve, akár próbára bocsátással, kiszabása legyen a leggyakoribb büntetés.

A „kakaóscsiga-üggyel” kapcsolatosan a legnagyobb hibát abban látja Herczog, hogy a többször bűncselekményt elkövető Béla nem szúrt szemet jóval korábban a gyermekvédelmi szakemberek számára, amennyiben ez megtörtént, akkor pedig elképzelhető, hogy nem megfelelő technikákat alkalmaztak. A szabadságvesztés kiszabását még akkor szerencsétlennek tartja Herczog, ha már a sokadik bűncselekményét követte el a fiatalember. Szerinte célravezetőbb lett volna, ha mediáció, vagy család terápia útján szembesítik a „bűnöst” a cselekményével, és arra próbálják rádöbbenteni, hogy erkölcsileg helytelen a tette, illetve alakuljon ki benne bűntudat és ez utóbbitól szenvedjen, és ne a börtöntől. „Béla, akit most a kakaós csiga miatt elítéltek, valószínűleg csak dühösebb lesz az elzárásban, vagy azért, mert őt verik, vagy azért, mert ő verekszik, még dühösebben fog kijönni. A börtön a legdrágább szociális ellátás”- tette hozzá. „Azok a technikák, amelyekre a lehetőség adott, csak nem élnek vele, nem ismerik azokat, gyorsabbá és olcsóbbá tennék az eljárásokat, tehermentesítené a bíróságokat és jóval hatékonyabbak, mint a börtön.”

Bajok a gyökereknél

„A problémásak megregulázása, kiszorítása, ellehetetlenítése” – L. Ritók Nóra szerint az érzékelhetően radikalizálódó szemlélet egyre inkább a „hasznos” cigány fogalmát ülteti el a közbeszédben, ezek a folyamatok egyre gyorsulnak, miközben a legsúlyosabb helyzetben levő réteg lemaradása tudásban, képességben, szociális kompetenciában egyre nagyobb. „Egy a tankönyv, egy a módszertan, egy a tempó, egy a szemlélet” – az Igazgyöngy Alapítvány vezetője szerint az egyfajta értékrend szerint szerveződő „egyutasság”, a központosítás még az esélyét is elveszi annak, hogy a több generáció óta leszakadó családok felkapaszkodjanak.

A szakember szerint a közoktatás rendszere nem képes felvenni a harcot a szocializációval, a központosítás pedig lényegében az egyénre szabott, az átlagtól eltérő gyermek fejlesztésére alkalmas pedagógiai munkát teszi lehetetlenné. Ráadásul ez, az olyan új problémákat, mint az utóbbi években a gyerekek körében megjelenő „herbált” sem tudja kezelni, a rendőrség is tehetetlen, az iskolarendőrök programja sem igazán tudott változtatni a helyzeten. Az iskolák nem képesek pedagógiai eszközökkel hatni, minden egyre inkább a büntető szerepbe csúszik bele, a hatósági szemlélet kerül előtérbe. Az integráció szempontjából nagyon fontos szociális kompetenciák fejlesztése most nincs a pedagógiai trendben, pedig egy korábbi kutatás eredménye is bizonyította, hogy „magától” csak 5 százalékot, míg, ha a pedagógus erre is fókuszált a fejlesztésben, a gyerekeknél 50 százalékot is változott e képességek szintje.

A másik, még ennél is súlyosabb problémának azt látja az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, hogy a probléma már többgenerációs. A kérdéssel igazán szembenézni sem tudtak a kormányok a rendszerváltás óta, és a családok sorsa mára szinte visszafordíthatatlanná vált. Ott, ahol már valójában a nagyszülő is jó esetben feketemunkából, alkalomszerűen tudott csak pénzt keresni, ahol a szegénység átörökítése a meghatározó, ott az oktatás hatása amortizálódik. Itt a szülőket is érintetlenül hagyta a közoktatás, rendkívül alacsonyak a munkavállalói kompetenciák, és a szociális készségek is. A gyerekek fejlesztése már nem elég, a szülőknél is be kellene pótolni azt, amit nem kaptak meg sem az iskolától, sem a családtól. „De ez nem kerül fókuszba, infrastrukturális beruházásokra vagy áltanulmányokra folyik el a pénz. Azt hiszem, magát a helyzetet sem elemzik igazán, így nem is készülhet reális, a problémákra reflektáló megoldási terv.” L. Ritók Nóra a saját alapítványuk közösségfejlesztő programját előkészítő problématérkép elkészítését hozta fel példának, amelyben a területen élők életét apró részletességgel elemzik: nem csak az anyagiak tekintetében, hanem pontos adatokat gyűjtöttek pl. a lakhatásról, vagy arról, hogy mennyien követtek el bűncselekményeket, milyen, akár illegális forrásokból fedezik a megélhetésüket.

A Berettyóújfaluban működő alapítvány vezetője azt is kiemelte, hogy egy-két év alatt nem lehet eredményeket elérni, ezért is folynak el az uniós források is, még azok is, amelyek esetleg helyes módszertan szerint közelítenének, mivel a pénz a projekt időtartama alatt többnyire a benne részt vevő intézmények működésére megy el, annak befejezése után pedig minden visszatér a régi kerékvágásba, s az addig elért eredmények is rövid idő alatt megsemmisülnek. Amíg a leszakadó térségekben és a szegregátumokban élők problémáinak valós megismerésére, a közösségek újraépítésére még csak kísérlet sem történik, addig marad a reménytelenség, az időszakos beavatkozások utáni újbóli amortizálódás, nő a kriminalizáció kockázata, és marad a börtön, amellyel csak időről időre szünetel a „probléma”.

Szerző: Szlavkovics Rita / magyarnarancs.hu


 

h i r d e t é s