h i r d e t é s

Egy-egy zápor bárhol lehet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy-egy zápor bárhol lehet

2018. július 06. - 06:26

Pénteken gyenge hidegfront miatt fülledttebbé válik a levegő, pár napig ismét többfelé lesznek majd záporok, zivatarok.  - írja az Időjárás.hu

Nagy lehűléstől azonban nem kell tartani, a nyaralók örömére nem romlik el az idő!

Délelőtt keleten lehetnek napos időszakok, máshol általában erősen felhős, borult lesz az ég. Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar, de délkeleten kicsi a csapadék esélye. 

Délután keleten is megvastagszik a felhőzet, többnyire erősen felhős lesz az ég. Többfelé kell esőre, záporra, helyenként zivatarra számítani. Megélénkül az északnyugati szél.

21, 29 fokra melegszik a levegő.

Szombaton nyugat felől csökken a felhőzet, de keleten csak kevés napsütés várható. Reggel a Tiszántúlon még lehet gyenge eső, napközben azonban számottevő csapadék általában nem lesz. Az északnyugati szél élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul.

Vasárnap többórás napsütés melegíti a levegő, csapadék nem lesz. Mérsékelt lesz az északnyugati szél. Kora délután 24, 29 fok várható.

Orvosmeteorológia

Pénteken gyenge hidegfronti hatás érvényesül, eleinte csak a Dunántúlon, majd keletebbre is.- írja a meteoklinika.hu

A felfrissült időben végre mérséklődnek az alvászavarok, könnyebben kipihenheti magát éjszaka is – nagy szükség van már erre, a folyamatos meleg a nagyvárosokban bizonyára igénybe vette a szervezetünket. A keleti tájakon élőket viszont a kánikula mellett most már a magas páratartalom, a fülledtség is terheli , az idősek, szívbetegek és légzőszervi megbetegedésekben szenvedők panaszai tovább fokozódhatnak. A zivatarok idején az asztmások állapota romolhat, ők tartózkodjanak zárt helyen és pihenjenek le!

A hidegfrontra fokozottan érzékenyek tapasztalhatnak görcsös eredetű fejfájást, izom- és hasi görcsöket, emésztési panaszokat. Magnézium-bevitellel mérsékelheti a tüneteket, az enyhe masszázs is segíthet.  Ezen kívül a megélénkülő szél is okozhat panaszokat, kissé erősödik a görcshajlam is.

A pollenterhelés közepes, záporok után fél órával átmenetileg szinte minimálisra csökken, az allergiásoknak érdemes ezeket az időszakokat kihasználni szabadtéri tevékenységeik elvégzésére.

A közlekedést a Kisalföldön élénk, zivatarokban átmenetileg viharos széllökések nehezíthetik, többfelé nedvessé, csúszóssá is válhat az úttest. Vezessen lassabban, óvatosabban, kerülje a hirtelen irányváltoztatást! Keleten még a nagy meleg miatt figyelmetlenek lehetünk, tartson rövid pihenőket az utazás során!

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.