h i r d e t é s

Egy igazi lábnap: 1000 hátrányos helyzetű diák kap vadonatúj sportcipőt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy igazi lábnap: 1000 hátrányos helyzetű diák kap vadonatúj sportcipőt

2019. április 05. - 08:58

Tíz általános iskola 1000 hátrányos helyzetű diákja gazdagodik egy-egy pár új sportcipővel a K&H a hátrányos helyzetűekért program keretében.

A K&H dolgozói összefogtak, hogy sportcipőket adományozzanak hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik így tovább fejleszthetik magukat a sportban, és aktív, teljes életet élhetnek.  

A hátrányos helyzetű családoknál nem ritka, hogy a gyerekek – az idősebb testvéreiktől vagy egyéb adományokból – már használtan kapják meg a ruhadarabokat, ez azonban a cipők esetében nem túl szerencsés. A K&H ezért saját dolgozói összefogásával 10 általános iskola 1000 hátrányos helyzetű tanulója számára ad át kifejezetten a gyerekek méretének megfelelő, vadonatúj sportcipőt.

A K&H Csoport feladatának tekinti, hogy pénzügyi szolgáltatásai mellett négy fő területen – a vállalkozásfejlesztés a környezetvédelem, a pénzügyi tudatosság és az egészség – támogatást nyújtson, és ezen belül kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetűekre.

Az egészség támogatásának fontos része annak megóvása, erre pedig az egyik legjobb lehetőség a sportolás, hiszen az egészségmegőrzésben játszott fontos szerepe mellett összehozza a gyerekeket, a teljesítmény növelésére és új célok kitűzésére neveli a fiatalokat.

A K&H a hátrányos helyzetűekért program célja, hogy a rászoruló régiókban élő gyerekek is megtapasztalhassák a testmozgás pozitív testi és szellemi hatásait. Ez a motiváló s egyben közösségteremtő erő pedig különösen fontos lehet a mai, digitális eszközökön felnövő fiatalok számára

 – fejtette ki Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója a sportcipőadomány fő célját.

A K&H Csoport nemcsak intézményi szinten támogatja azonban a sportolást, hanem a nálunk dolgozó kollégák számára egyénileg is fontos az egészséges élet és a testmozgás. Jól mutatja ezt, hogy az évről évre megszervezett sportrendezvényeinken, mint például a K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton váltófutás, a K&H dolgozói is rendszeresen képviseltetik magukat.

A sportcipőadomány is az ő aktív hozzájárulásuknak és összefogásuknak köszönhető. A Decathlon sportáruházból beszerzett vadonatúj sportcipőkkel a K&H ahhoz kíván hozzájárulni, hogy az ország elmaradottabb területein élő gyermekek is egészséges, teljes életet tudjanak élni, és legyen lehetőségük sportolni, kibontakoztatni képességeiket

 – tette hozzá Horváth Magyary Nóra

A sportcipőadományt olyan általános iskolák diákjai kapják meg, akik korábban már részt vettek K&H a hátrányos helyzetűekért sportpályázaton, de eddig még nem részesültek támogatásban.

Az adományból az alábbi iskolák részesülnek: