Gábori Ibi egy 87 éves torontói magyar, aki túlélte Auschwitz borzalmait.

Az Ottawai Egyetemen megrendezett Kanadai Magyarságtudományi Társaság (Hungarian Studies Association of Canada – HSAC) 2015-ös konferenciáján osztotta meg velünk emlékeit a magyarországi vészkorszakról.

A június 1-én megtartott beszélgetésen mesélte el Gábori Ibi, hogy milyen volt felnőni egy szegény miskolci zsidó családban a harmincas és negyvenes években, igazán nyomorúságos körülmények között. Szülei egyszerűen nem tudták elképzelni, hogy valaha valódi veszély fenyegetheti a magyar zsidókat, hiszen ők is — mint a magyarországi zsidóság többsége — magyarnak vallották magukat, a tágabb magyar társadalomnak teljesen integrált tagjai voltak. Gábor Ibi gyerekként tapasztalt időközönkénti antiszemitizmust, de ezt alapvetően nem vette túlságosan komolyan, már csak azért sem, mert számára nem volt kérdés a magyarsághoz való tartozása.

Magyarországon a német megszállása után viszont valósággá vált a deportálás Gábori Ibi családja számára. Édesapját korábban munkaszolgálatra hurcolták el, de a 17 éves Ibit, testvérét és édesanyját azzal nyugtatták, hogy őket majd Ausztriába viszik, ahol bár keményen kell dolgozniuk a földművelés területén, ugyanakkor sok finom élelemre és magas életszínvonalra számíthatnak.

Auschwitzba szállították Ibit, édeanyját és testvérét egy zsúfolt marhavagonban. Két napig tartott az utazás és miközben magyar területen menetelt a szerelvény, helyi magyarok a sinek mentén próbáltak vizet nyújtani a réseken keresztül. De ez ritkán sikerült, mivel a katonák és csendőrök mindenkire lőttek, aki segíteni próbált volna.

Ibi édesanyja pusztán 44 éves volt, de hatvannak is kinézett, így az Auschwitzba való megérkezés után azonnal a gázkamrákba vitték, kisfiával együtt. Ibi vele akart menni, de nem engedték, azt üvöltötte édesanyjának, hogy nézzen hátra, nézzen rá még egyszer. De nem tette és egyenesen a kémények felé indult.

“Nem számít, hogy az ember hány filmet néz meg a Holokausztról. Az én történetem a sajátom. Ez az én fájdalmam!” – mondta Gábori Ibi.

“Olyanok voltunk mint az állatok. Senki sem üvöltött, senki sem tiltakozott. Halálos csend volt. Olyanok voltunk, mintha fejbe csaptak volna minket” – mondta Gábori Ibi.

A HSAC konferencián Gábori Ibi elmesélte, hogy Josef Mengelével is találkozott Auschwitzban, mesélt a halálról, a betegségről és a félelemről. De arról is, hogy az idősebb nők a táborban szárnyai alá vették a 17 éves lányt és elkezdték tanítani, ami különösen fontos volt, hiszen Ibi csupán 14 éves koráig járhatott otthon iskolába.

Auschwitz felszabadítása után Ibi teljesen egyedült tért vissza Magyarországra. Édesanyját és édesapját meggyilkolták. A háború után a budapesti Szabó Ervin Könyvtárban dolgozott könyvtárosként, aztán 1956-ban Kanadába menekült, amiután a forradalom alatt egy durván antiszemita szöveggel szembesült. Torontóba telepedett le, ahol több mint 30 éven keresztül a Toronto Public Library-ban dolgozott könyvtárosként.

Miközben hálás mindazért amit Kanadától kapott, Gábor Ibi elmondta, hogy Kanada az otthona, de mai napig Magyarország a hazája. Elmesélte, hogy egy torontói magyar azzal dicsekedett nála, hogy személyesen el fog utazni Magyarországra, mert helyben és személyesen akar szavazni a Jobbikra.

“Jobbik? Te tünj el a balfenéken!” – válaszolta Ibi a torontói jobbikosnak.

Ugyanakkor Gábori Ibi elérzékenyülve beszélt magyarságáról és Magyarországról.

“Tudom a szívemben, hogy Magyarország egy igazi demokrácia lesz. Csak adjunk neki időt” – mondta Gábori Ibi. “Imádom Kanadát, imádom Magyarországot. Kanada az otthonom, de Magyarország az én hazám” – tette hozzá.

Ami számomra leginkább megható volt, hogy ebben az idős, 87 éves asszonyban egyáltalán nincs méreg, vagy keserűség. Megtudott bocsájtani, még akkor is, amikor az elkövetők és a közömbös társadalom nem is kért soha bocsánatot.

Ajánlom ezt az 50 perces videót, amit június 1-én készítettem az HSAC ottawai konferenciáján:

Christopher Adam / Kanadai Magyar Hírlap / gepnarancs.hu