Tételezzük fel egy pillanatra, hogy az ellenzéki pártok nem egymás letörésére játszanak, tehát tételezzük fel egy pillanatra, hogy az ellenzék minden pártja valóban, és Orbánt akarja megverni!

Tételezzük fel egy pillanatra, hogy az ellenzék minden eddigi produktumán felül tud emelkedni, és amatőrből végre profi módra politizálók gyülekezete lesz!

Tételezzük fel egy pillanatra, hogy az ellenzéki pártkorifeusok végre tanulnak annyit (csak annyit!) Orbán 2002-2010 közti működéséből, hogy a Vörösmarty tér helyett/mellett, kevésbé elegánsan és komfortosan, izzadságos lábmunkával az egész országot bejárva, kisvárosokban, aprófalvakban is rendszeresen kampányolni fognak (miután egyébként média nem áll rendelkezésükre, meg egyáltalán: a személyes megjelenést és agitációt semmi nem pótolja)!

Tételezzük fel egy pillanatra, hogy mindezek együttes hatására, és eléggé váratlanul megnyerik a 2022. évi parlamenti választásokat. Akkor mi lesz?

Nyilván kormányt alakítanak. Nagykoalíciót. Melynek összetételét a választásokon elért eredmények fogják meghatározni. A különféle pártok vezetői, nagyfejűi miniszteri, államtitkári és egyéb kormányzati főfejűek lesznek, kemény koalíciós egyezkedések eredményeként. A miniszterelnök személyét (Orbán kihívóját) elvben az előválasztások eredményeként már a választás előtt kijelölik (ha igaz), és a (győztes) választások után e döntést tiszteletben is fogják tartani (ha igaz).

Az új kormány összetétele tehát, eszerint rendben lenne.
Ez ugyan az érintettek számára a legfontosabb, de csak a kezdet!
Kormányprogram!

Nagykoalícióban, olyan pártok szövetségében, melyek szinte semmiben sem értenek egyet, ideológiát, a határon túli magyarsággal kapcsolatos szabályozást, az Unió szerepét, a követendő fiskális- és gazdaságpolitikát illetően.

Mellesleg programot még egyiktől sem láttam, bár a szocialistáknak állítólag van.

Nagykoalícióban tehát, egy olyan országban, melynek ilyesfajta kormányzási technikákban semmiféle gyakorlata nincs. Koalíciós kormányzás volt ugyan, sőt jellemző volt az elmúlt harminc év felében, 1994-2010 közt (a KDNP, ismérveit tekintve nem párt, csak trükk, úgyhogy a második és sokadik Orbán-kormányokat nem tekintem ilyennek), de ténylegesen csak az MSZP-SZDSZ koalíció lehet vizsgálat tárgya. (A Fidesz 1998-ban a félidióta Torgyán érdektelen, egészen piciny gazdáival és a morzsolódó MDF-fel csak a parlamenti többség számbavételéig terjedő koalíciót képzett, gyakorlatilag az történt, amit Orbán akart.)

Az MSZP és az SZDSZ érdekházassága pedig, mely nagykoalíciónak nem is nevezhető, elborzasztó eredménnyel járt attól a pillanattól fogva, hogy Horn vasmarka megszűnt dominálni. Egyébként is két homlokegyenest ellenkező ideológia, gazdaságfilozófia: a gondoskodó állam kontra nyílt, korlátlan szabad verseny, eltérő prioritások az egészségügytől az oktatásügyig, és így tovább.

Mi lesz itt négy-öt párt összebútorozásából? A balról induló MSZP és DK, a magát középnek definiáló Momentum és (talán, ha bejutnak valahogy) az LMP, meg a szélsőjobbról is maximum jobbra betért Jobbik
kell, hogy egyszólamú kormányprogramot, működő kormányzást produkáljon.

És még szót se ejtettem a legnagyobb kihívásról: az alkotmányozástól a vasúti bakter posztjáig Orbán által mindenhová elhelyezett taposóaknákról, az elmozdíthatatlan fő- és al-fidesznyik funkcionáriusok seregétől, mely szabotálni fog mindent, amihez hozzáfér.

Mert alkotmányozó többsége a legoptimistább remények szerint se lesz az ellenzéknek, és forradalom se várható. (Már az is nagy eredmény lesz – és fölöttébb kétséges – hogy Orbán elfogadjon egy választási vereséget, és békésen, ellenszegülés nélkül átadja a kormányrudat.)

Van/lesz itt tehát minden. És, ha belebuknak, visszajön Orbán, százszor erősebben, hiszen itt lesz az élő tanúbizonysága annak, hogy az ellenzéknek csak a szája jár, egyébként kormányzásképtelen.

Mindezek fényében, és az összes előfeltételezést továbbra is fenntartva még egy pillanatra, egyetlen praktikus megoldást látok, mely egyik érintett párt számára sem tűnik elfogadhatónak, olyannyira, hogy megfontolni sem hajlandóak: nem pártkorifeusokból álló szakértő kormány, mely az általa kidolgozott kormányprogramot hajtja végre, természetesen a pártok jóváhagyásával, ami annyiból áll, hogy bizalmat szavaznak neki a parlamentben.

Lesz ennyi önmérséklet és belátás a pártfejesekben?

Újszülötteknek: a Kávéházi Konrád kifejezés az első világháborúban a pesti, bécsi kávéházak teraszain politizáló civilek gúnyneve volt, Conrad von Hötzendorf, a Monarchia vezérkari főnökének nevére utalással. Nem biztos, hogy Conrad tábornok jobb stratéga volt, mint Karl Kraus. Az eredmények legalábbis nem erre utalnak.