Egy nyughatatlan légi fotós lélegzetelállító képei

Hírszerkesztő

Olvasási idő

5perc

Eddig olvastam

a- a+

Egy nyughatatlan légi fotós lélegzetelállító képei

2015. október 05. - 12:34

Életmód

0 komment

Együtt dolgozunk a hatvani H. Szabó Sándorral, aki csaknem háromezer órát repült eddig, hogy elkészítse szemet gyönyörködtető légi felvételeit. Hitvallása: Amit én látok, mások is láthassák!”

A földön talpraesett, leleményes, ötletekkel teli, de a magasban is otthon érzi magát. Csaknem háromezer órát repült eddig, hogy elkészítse szemet gyönyörködtető légi felvételeit. Ő a világ legtöbbet repült légi fotósa. A hatvani H. Szabó Sándor nyugdíjasként is nyughatatlanul keresi az alkalmat a mindennapi pillanatok megörökítésére.

Munka közben

Sándor az az ember, akiről valóban rengetegen elmondhatják: szerencsések, hogy ismerik. S a zömük örömmel említi a nevét, hiszen fotói révén a múltjuk, a jelenük egy-egy fontos jelenetét rögzítette, dokumentálja. E sorok írója – újságíró kolléga lévén – például már négy évtizede kíséri figyelemmel az életét, a pályafutását. Tanúja volt annak, amikor az egykori egri Népújság olvasóit, s persze, a munkatársait is, négylábú csirkéről készült képpel mosolyogtatta meg. Persze ötletességével nagyon sok különleges, a mindennapokat kiválóan érzékeltető pillanattal ajándékozta meg az embereket nem csupán a környezetében, hanem az egész világon is.

– Boldogon boldogan élni és meghalni – így vall Sándor arról, hogy melyek voltak a leginkább a szívéhez közel álló fotók akkor, amikor a Népújságnak adta fényképes tudósításait. A Hatvanhoz közeli település, Boldog lakóit nagyon a szívébe zárta. De máshonnan hozott képeivel is igyekezett rendre meglepni a szerkesztőit a megyei napilapnál, s az olvasókat is. Felfigyeltek a munkájára az országos újságoknál, majd a Magyar Távirati Irodánál is.

– A fotóimmal tudósítottam akkoriban, 1975 és 1985 között a Népszabadságnak. Ezek a képek nem voltak meg az MTI-nek – emlékezik. – A távirati iroda megyei tudósítója, Kovács András kérdezte, lenne-e kedvem náluk dolgozni. A Népszabi szerkesztője, Kapalyag Imre szintén közölte, hogy ők is szívesen látnának. Végül az MTI vidéki fotóvezetője, Bajkor József felkérésére mentem a távirati irodához. A vidéki élet ábrázolását, kis színes anyagok küldését rótták rám feladatul. Lényegében ugyanazt végeztem, mint a Népújságnál, csak más feltételek között, s gyorsabbnak kellett lennem. Magamra voltam utalva. Nagyon élveztem ezt a pörgést: amit reggel fotóztam és feladtam eseményanyagként, azt legkorábban már a délutáni Esti Hírlapban már viszontláttam. Jó érzés volt, hogy a munkámnak megvan az eredménye.

Szász László pilóta gratulál Sándornak a 2500-ik repült óra után

Több mint negyedszázad telt ezzel a „pörgéssel”. Bár, ahogy kijelenti, tanítómestere nem volt, de a Népújságnál Greskovics Lászlótól, az MTI-nél Bajkor Józsefen túl Pálfay Gábortól és Hámor Szabolcstól rengeteget tanult a szakmáról. Aztán jött a lehetőség, hogy helikopterre szállhatott, s összességében több mint háromezer órát töltött a légtérben, készítette a fotóit a csodás hazai tájakról, a különféle eseményekről.

Bejárta a világot is, fotókat készített a Kárpátalján, Erdélyben, Pristinában, Koszovóban, Oroszországban, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Németországban, Ausztriában, Dániában is. Az MTI 2000-ben könyvet adott ki a munkáiból „Magyarország Madártávlatból” címmel.

– Pontosan 3101 órát repkedtem – meséli most. – A világ legtöbbet repült légi fotósaként tartanak számon. Ezt ma már nehéz lenne túlszárnyalni, de ki tudja... Egy rendőrségi eseményen fotóztam a fővárosban, s dr. Csányi Klára rendőr alezredes asszony megkérdezte, hogy a rendőr évkönyvbe tudok-e pár légi fotót készíteni. Igennel feleltem, pedig nem értettem a légi fotózáshoz.

Először a légi rendészet Mi 2-es helikopterével emelkedett a magasba. Szász László volt a pilóta. Felszállás előtt leszedték a gép ajtaját, hogy minél jobb képek készülhessenek.

– Fent jártunk már Budapest légterében, amikor a Dohány utcánál lerepült a papucsom, majd a Deák tér fölött a szemüvegem – eleveníti fel Sándor. – Holott felhívták rá a figyelmemet, hogy a gépből semmi sem eset ki, ha mégis, azt jelenteni kell. Szerencsére megúsztam...

Kemény helyzetei is adódtak Szuszunak, jó ismerői csak így hívják.

– A legkeményebb élményem a ferihegyi katasztrófa során volt – említ egyet a nagyon meleg percek közül. – Akkor tényleg az életemért küzdöttem. A gép iszonyatos erővel bepörgött a levegőben, hatalmas erők hatottak rám. A becsapódást követően a hajtómű süvített, majd a gép pattogott a rotoragy csonkon. Nagy csodának számított, hogy az a helikopter nem robbant fel, végül a DHL munkatársai szabadítottak ki minket a roncsból. Kétszer van születésnapom minden évben. Meg is ünnepeljük a pilóta barátaimmal. Ilyenkor persze előjönnek az anekdoták, s az bizonyos, hogy 22 évet 100 év alatt tudnánk elbeszélni.

S hogy mely fotóira csettintene a szakmai igényesség okán?

– A borsodi árvízről készített képeimet a nagy amerikai lapok is hozták és kommentelték – érkezik azonnal a válasz.

Szuszu persze nem az a fajta, aki megpihen, s ül a babérjain. Ma is járja a városokat, falvakat, s megörökíti igazi és vérbeli krónikásként a mindennapokat.

Mr. Szőr újra a hatvani forgalomban

Celeb lett az üvegkoporsókat készítő hatvani férfi

Ferihegyen, Farkas Bertalan űrhajóssal sem maradt el a közös fotó

Képei több évtized történéseiről, rólunk mesélnek – valódi értéket teremtve. Nem véletlen, hogy fotóriporteri hitvallásának ezt tekinti: „Amit én látok, mások is láthassák!”