Egy tanulmány szerint egy kritikus atlanti áramlat összeomlása már nem tekinthető alacsony valószínűségű eseménynek, ami még sürgetőbbé teszi a fosszilis tüzelőanyagok kibocsátásának jelentős csökkentését a katasztrofális hatások elkerülése érdekében.

Az atlanti meridionális felboruló cirkuláció (Amoc) a globális éghajlati rendszer egyik fontos része. Napmelegített trópusi vizet szállít Európába és az Arktiszra, ahol az lehűl és lesüllyed, mély visszatérő áramlatot képezve. Az Amocról már korábban is tudták, hogy az elmúlt 1600 évben a leggyengébb volt a klímaválság következtében.

Az éghajlati modellek nemrégiben jelezték, hogy a 2100 előtti összeomlás valószínűtlen, de az új elemzés olyan modelleket vizsgált, amelyek hosszabb ideig, 2300-ig és 2500-ig futottak. Ezek azt mutatják, hogy az Amoc leállását elkerülhetetlenné tevő fordulópont valószínűleg néhány évtizeden belül átlépendő, de maga az összeomlás akár 50-100 évvel később is csak akkor következhet be.

A kutatás megállapította, hogy ha a szén-dioxid-kibocsátás tovább emelkedett, a modellfuttatások 70%-a összeomláshoz vezetett, míg a kibocsátások köztes szintje a modellek 37%-ában okozott összeomlást. Még alacsony jövőbeli kibocsátás esetén is a modellek 25%-ában az Amoc leállt.

A tudósok korábban arra figyelmeztettek, hogy az Amoc összeomlását „mindenáron” el kell kerülni . Ez elmozdítaná azt a trópusi csapadékövet, amelyre emberek millióinak az élelmük megtermelése támaszkodik, Nyugat-Európát szélsőségesen hideg telekbe és nyári aszályokba taszítaná, és 50 cm-rel növelné a már amúgy is emelkedő tengerszintet.

„Az új eredmények meglehetősen sokkolóak, mert azt szoktam mondani, hogy az Amoc globális felmelegedés miatti összeomlásának esélye kevesebb, mint 10%” – mondta Stefan Rahmstorf professzor, a németországi Potsdami Klímahatás-kutató Intézet munkatársa, aki a tanulmányt készítő csapat tagja volt. „Most még egy alacsony kibocsátású forgatókönyv esetén is, a párizsi megállapodás betartásával, úgy tűnik, hogy ez az arány inkább 25% körül lehet.”

„Ezek a számok nem túl biztosak, de egy kockázatértékelésről beszélünk, ahol az Amoc összeomlásának akár 10%-os esélye is túl magas lenne. Azt találtuk, hogy az a fordulópont, ahol a leállás elkerülhetetlenné válik, valószínűleg a következő 10-20 évben lesz. Ez is meglehetősen megdöbbentő megállapítás, és ezért kell nagyon gyorsan cselekednünk a kibocsátások csökkentése érdekében.”

A tudósok 2021-ben egy fordulópont figyelmeztető jeleit észlelték , és tudják, hogy az Amoc a Föld múltjában összeomlott. „A mély [észak-atlanti] területeken végzett megfigyelések már az elmúlt öt-tíz évben csökkenő tendenciát mutatnak, ami összhangban van a modellek előrejelzéseivel” – mondta Sybren Drijfhout professzor, a Holland Királyi Meteorológiai Intézet munkatársa, aki szintén tagja volt a csapatnak.

„Még néhány köztes és alacsony kibocsátású forgatókönyv esetén is az Amoc drasztikusan lelassul 2100-ra, majd utána teljesen leáll. Ez azt mutatja, hogy a leállás kockázata komolyabb, mint azt sokan gondolják.”

Az Environmental Research Letters folyóiratban megjelent tanulmány az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által használt standard modelleket elemezte. A tudósokat különösen aggasztotta az a felfedezés, hogy sok modellben a fordulópont a következő egy-két évtizedben bekövetkezik, amely után az Amoc leállása elkerülhetetlenné válik egy önerősítő visszacsatolás miatt.

A klímaválság miatt az Északi-sarkvidéken a levegő hőmérséklete gyorsan emelkedik, ami azt jelenti, hogy az óceán lassabban hűl ott. A melegebb víz kevésbé sűrű, ezért lassabban süllyed a mélybe. Ez a lassulás lehetővé teszi, hogy több csapadék halmozódjon fel a sós felszíni vizekben, ami szintén kevésbé sűrűvé teszi azokat, és tovább lassítja a süllyedést, kialakítva a visszacsatolási hurkot. Egy másik új tanulmány , amely más megközelítést alkalmaz, szintén megállapította, hogy a fordulópont valószínűleg a század közepe körül fog bekövetkezni.

Az IPCC modelleknek csak néhányát futtatták le 2100 után, így a kutatók azt is vizsgálták, hogy a század végéig futó modellek közül melyek mutatják azt, hogy az Amoc már a végső hanyatlásban van. Ez eredményezte a 70%-os, 37%-os és 25%-os értékeket. A tudósok a következő következtetésre jutottak: „Ezek a számok már nem felelnek meg az alacsony valószínűségű, nagy hatású esemény kritériumának, amelyet [az IPCC legutóbbi jelentésében] az Amoc hirtelen összeomlásának megvitatására használnak.”

Rahmstorf szerint a valós számok még rosszabbak is lehetnek, mivel a modellek nem vették figyelembe a grönlandi jégsapka olvadékvíz-áradatát, amely szintén felfrissíti az óceán vizét.

Dr. Aixue Hu, a coloradói Globális Klímadinamikai Laboratórium munkatársa, aki nem vett részt a tanulmányban, fontosnak nevezte az eredményeket. „De még mindig nagyon bizonytalan, hogy mikor következik be az Amoc összeomlása, vagy mikor lépi át az Amoc fordulópontját az [óceánról] szóló közvetlen megfigyelések hiánya és a modellek eltérő eredményei miatt.”

Azt a tanulmányt, amely szerint az Amoc teljes összeomlása valószínűtlen ebben az évszázadban, Dr. Jonathan Baker vezette a brit Met Office Hadley Központjában. „Ez az új tanulmány rávilágít arra, hogy a kockázat 2100 után növekszik” – mondta. „[De] ezeket a százalékos arányokat óvatosan kell kezelni – a minta mérete kicsi, ezért [2100 után] további szimulációkra van szükség a kockázat jobb számszerűsítéséhez.”

Baker ennek ellenére azt mondta: „az óceán már változik, és az észak-atlanti konvekcióban várható eltolódások komoly aggodalomra adnak okot. Még ha az összeomlás valószínűtlen is, jelentős gyengülés várható, és ez önmagában is komoly hatással lehet Európa éghajlatára az elkövetkező évtizedekben. De az atlanti cirkuláció jövője még mindig a mi kezünkben van.” (The Guardian)

Címlapkép: Az új modellezés szerint az Amoc leállását elkerülhetetlenné tevő fordulópont valószínűleg néhány évtizeden belül átlépendő. - Fotó: Henrik Egede-Lassen/Zoomedia/PA