h i r d e t é s

Egy Tények-riport miatt főműsoridőben kell bocsánatot kérnie a TV2-nek Spéder Zoltántól

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy Tények-riport miatt főműsoridőben kell bocsánatot kérnie a TV2-nek Spéder Zoltántól

2016. november 05. - 07:16
0 komment

Rekordösszegű, 5,7 millió forintos sérelemdíjat fizet a TV2 - írja az Index.

Forrás: HVG.hu

A TV2 a tárgyalás során azzal védekezett, hogy a Tények-riportot fontos közügyek feltárása érdekében készítették Spéder Zoltánól, aki júniusban még az FHB vezetője volt. A Fővárosi Törvényszék a látottakat másképp értelmezte, hiszen első fokon kimondta: a műsorban valótlan állításokat híreszteltek az üzletemberről, és ezzel megsértették jóhírnevét, magánélethez és a magántitok védelméhez fűződő jogait.

Az ítélet indoklásában az is szerepel, hogy az országos csatorna tendenciózusan szerkesztette, csoportosította a Spéderre nézve sértő állításokat, felrúgták a szakmai szabályokat és az alapvető médiaetikát, minősíthetetlenül személyeskedtek, és azzal, hogy a Spéder által irányított bankról valótlan állításokat tettek közzé, akár meg is rendíthették volna egy pénzintézet helyzetét. Spéder sérelemdíjként 4,2 millió forintot, a tudta nélkül készített paparazzófotókért további 1,5 millió forintot követelt a TV2-től. Kérésnek a bíróság első fokon helyt adott. 

Ez volt a második per, amiben Spéder Zoltán az őt lejárató sajtóterméket beperelte: először a Ripost internetes újságot, mert abban róla és Stumpf István alkotmánybíróról közöltek engedély nélkül készült fotókat és tettek hozzájuk személyeskedő megjegyzéseket. A tartalmat a Ripostnak az első fokú határozat alapján el kell távolítania.

Spéder Zoltán a TV2 által fizetett sérelemdíjat jótékony célra fogja felajánlani.

index.hu