h i r d e t é s

Egy törteli fiatal levillogta a szirénázó mentőautót és még büntetőfékezett is előtte

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy törteli fiatal levillogta a szirénázó mentőautót és még büntetőfékezett is előtte

2020. március 31. - 11:44

Az emberi butaság határtalannak látszik. Egy fiatalember gépkocsijával Martfű külterületén ért utol egy megítélése szerint túlságosan lassan közlekedő, megkülönböztető jelzéseit használó mentőautót, amire lassúsága miatt rádudált, levillogta, majd előzése után még jól meg is büntette egy erős fékezéssel. Rosszul tette.

A kép illusztráció! - Forrás: alapjarat.hu

Egy törteli lakos közlekedett autóval Martfű külterületén március 28-án este, amikor utolért egy megkülönböztető fény- és hangjelzéssel közlekedő mentőautót. Az autó vezetője ennek ellenére is meg akarta előzni a mentőt.

Még a távolsági fényszóró felvillantásával, továbbá dudálva is többször jelzést adott az eset kocsit vezető életmentőnek.

A mentő beteget szállított, így jól megválasztott sebesség mellett, folyamatosan szeretett volna haladni. Miután a 23 éves férfi végül mégis megelőzte a mentőautót, hatalmasat büntetőfékezett a sérültet szállító jármű előtt. A mentő sofőrje csak úgy tudta elkerülni az ütközést, hogy maga is erős fékezésre kényszerült.

Szerencsére a jól rögzített beteg állapotában, az ijedtségen kívül, nem okozott változást a hirtelen manőver. A fékezés után azonnal újravizsgálták sérültjüket, majd végül folytatták útjukat.

A rendőrök perceken belül elfogták, és előállították az eszetlen autóst.

A szolnoki rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Á. András ellen, akinek a rendőrök a helyszínen azonnal el is vették vezetői engedélyét.

Az Országos Mentőszolgálat március 30-án este közzétette a sofőr levelét, melyben Á. András szerint a történet „nem fedi a teljes valóságot”, és „több apró részletet nem tartalmaz”, de ez nem mentesíti fel tette alól. Mint írja, a mentő csak megkülönböztető fényjelzést használt, de elismeri, nem lett volna szabad megelőznie. Állítása szerint büntetőfékezés nem történt, nem akarta hátráltatni a mentőt. Á. András azt is közölte, az bosszantotta fel, hogy a mentő miért halad lassan (50-60 km/h), ha sérültet visz. Kihallgatásán kiderült, a beteg sérülése miatt nem mehetett gyorsabban a mentő, és ez az információ – a férfi állítása szerint – sokkolta őt. A sofőr beismerte tettét, nem akar kitérni a felelősség alól, és hozzátette: egy életre megtanulta, hogy ilyet nem szabad csinálni.

Borsodihir.hu / borsod24.com