Uralta a teret, olyan ember volt, aki mellett nem lehetett csak úgy egyszerűen elmenni. A tisztelet, ami az akkor még csak 37 éves filozófust övezte nem lehetet nem észrevenni.

A büszkeség és magány szavak jutottak eszembe először róla, arra egyáltalán nem gondoltam, hogy ez a találkozás egy barátság kezdete lesz, amely élete végéig fog tartani. Nagyon eltérő világokból érkeztünk, más együttélési viszonyokból, más nyelvi és kommunikációs kultúrákból.

Tudományos munkásságát sokan méltatták adott esetben kritizálták, nekem sem tisztem, ezt megítélni. Számomra a Péter fontos, az ember, a barát, a humor és komolyság, a félelem az aggódás, a villámgyors gondolkodás, a riposzt, a hülyéskedés, és adott esetben a piálás, a medve rettenthetetlen ellenfele, a lovász, a kövek szakértője jön elő.

Tőle tudjuk, hogy a Hegy az hegy, a kő az kő!

Ez most egy kicsit bennfentes, de igaz. 1998-ban 10 napot töltöttünk együtt Erdély egyik csodálatos völgyében, Draganban, ahova már említett barátja kérésére és meghívására jött el, hogy minden nap beszélgessen néhány órát egy csoport 18-20 év közötti fiatallal.

Csodálatos tíz nap volt, a társaság már az élet minden területén szétszóródott, de Péter húsz évvel ezelőtti mondatai, gondolatai máig felidézésre kerülnek, ha találkozunk.

Bizonyára ismerői közül többeknek eszébe jut, hogy vajon miért került a lovász szó az írásba, hiszen ezzel a szóval Pétert összekötni szinte lehetetlen, pedig ez így nem igaz.

A már említett tíz nap alatt kapcsolatba került a társasággal, egy mindenki által csak Lózsinak nevezett lóval, a városi polgárnak, a tanárnak, a tudósnak, az irodalmárnak, nem a legkönnyebb találkozásainak egyike volt ez, azonban félelmét leküzdve, néhány kockacukorral jó kapcsolatba, egy rövid szakaszban, mindennapi kapcsolatba került Lózsival. Azonban eljött a nap amikor ő is megszavazta, hogy a Lózsi által is gerjesztett légymennyiség nincs arányban az általa nyújtott örömökkel. Előállt az utánfutó, amire Lózsit fel kellett volna vezetni. A csapat egyetlen tagja Lózsi volt aki ezt méltánytalannak tartotta, befeszítette magát a feljáró előtt és nem volt hajlandó felmenni a járműre, ekkor jött Péter, aki kért tízpercet, hogy elmélyedjen a ló és ember közötti kapcsolatban. Fejét a ló füléhez hajtotta, majd megkezdődött az általunk és általa is kommunikációnak hitt folyamat. Letelt a tíz perc, ami után Péter megkérte Lózsit, hogy menjen fel a járműre, tette ezt egy igazi polgár minden attitűdjével, a maga bájával, azonban Lózsi szeme nem az együttműködést tükrözte, azonban Péter elérte, hogy egy 13 éves kislány segédletével Lózsi felmenjen az utánfutóra, ez a háttere a lovász szónak.

Az igyunk egy kávét, vagy találkozzunk nála egy kávéra, vagy fussunk össze egy kávéra, annyira jellemezték, hogy a kávé rituáléja folyamatosan összeköt vele. 

Péter nagyon kiviláglott, az általam ismert erdélyi tudósok közül, mert ő nem Erdélyből nézte a világot, hanem a világból Erdélyt, így nagyon más képe volt a városáról, Erdélyről és Romániáról, mint sokaknak.

Igazából nem politizált, olyan valódi nyitott, kíváncsi ember volt, akit úgy szoktak leírni, hogy polgár.

Gyönyörűen fogalmazott, szerette formálni a szavakat, egyik ilyen alkalom volt mikor figyelhettem, miként fest le egy számára új világot, ez Bornemisza Eszter textilművész kiállítás megnyitója volt a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Úgy beszélt Eszter képeiről, mintha maga is bennük élne, vagy tevékeny alkotója lett volna a képeknek.

Úgy volt áprilisban találkozunk a Kolozson, amely találkozó sajnos miattam elmaradt, de a telefonbeszélgetéseink megmaradtak, a találkozót őszre terveztük újra, ami most sajnos már miatta elmarad.

Elment közülünk, csak úgy és gyorsan, ahogy az életét is élte, nem panaszkodva, ezek után nem kívánhatok mást csak azt, hogy legyen könnyű utad és lelj nyugalomra