h i r d e t é s

Egymilliárdos korrupciós ügyet akart feltárni, letartóztatták

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egymilliárdos korrupciós ügyet akart feltárni, letartóztatták

2017. június 15. - 09:02

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke erről szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt. - írja az Alon.hu

A kép illusztráció!

Mint ahogy arról lapunk is beszámolt, őrizetbe vette a csongrádi NAV bűnügyi igazgatósága Czeglédy Csabát. 

Az MSZP elnöke szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorának egyik vendége volt, ahol az üggyel kapcsolatban az atv.hu összefoglalója szerint az alábbiakat mondta. 

„Közeledik a kampány, a Fidesz megpróbál ügyeket csinálni és lejáratni.” Így reagált a politikus arra a hírre, miszerint költségvetési csalás gyanújával vették őrizetbe Czeglédy Csabát, az MSZP szombathelyi képviselőjét. A szocialisták elnöke szerint a Fidesz azt próbálja elhitetni a választókkal, hogy mindegyik ellenzéki párt korrupt, csak ők egyedül az igazság bajnokai.

A politikus elmondta: Czeglédy Csaba képviseli az MSZP-t a párt összes sajtóperén, a múltban több száz ilyen pert megnyert.

Molnár Gyula azt is hozzátette, hogy Czeglédy letartóztatása után egy nappal készült a szombathelyi közgyűlés elé tárni egy egymilliárd forint értékű korrupciós ügyet.

Czeglédy egy korábbi gazdasági botrányával kapcsolatban az MSZP elnöke azt mondta: akkoriban képviselőjük olyan helyzetbe került, hogy könnyű volt megtámadni, ráadásul a szocialista párt egyik emblematikus arca is volt.

Molnár Gyula a műsorvezető kérdésére elmondta: az MSZP új ügyvédet keres a pereihez, a Czeglédyvel kötött keretszerződéseket pedig felfüggesztik. A politikus azt ugyanakkor hozzátette: ettől függetlenül az ügy politikai feltárását nem engedik el, mert a múltban is rengeteg hasonló ügy volt, amelyek után semmi nem történt. 

Hogy pontosan mivel kapcsolatos ez az állítólagos korrupciós ügy, arról a pártelnök nem beszélt, ám Nemény András, az MSZP és a párt vasi alelnöke egy, a csütörtöki Vas Népében megjelent cikkben elmondta, Czeglédy "...most a Haladás-stadionnal kapcsolatos milliárdos nagyságrendű visszaélést feltételezve nyomozott, mint FEB-elnök...". Nemény egyébként koncepciós ügynek, "aljas bosszú"-nak tartja Czeglédy őrizetbe vételét.