Amikor Laura Ingraham Donald Trump amerikai elnököt arról kérdezte a Fox News televíziónak adott interjúban, hogy miért vonzóbb a fiatal korosztály számára a szocializmus, mint a kapitalizmus, Trump úgy vélte, hogy fiatalkori idealizmus áll ennek a hátterében. A 2016-os demokrata előválasztás során a köztudatba berobbanó Bernie Sanders számított a szocializmus új arcának, aki akkor még finomabban, mára pedig már egyre bátrabban vállalja antikapitalista nézeteit. Ugyan alulmaradt Hillary Clintonnal szemben, mégis olyan lelkes aktivistatábort tudott maga köré gyűjteni, hogy már bejelentette indulását a 2020-as elnökválasztásokon a Demokrata Párt színeiben. Azonban a párt jövőjének sokan mégsem őt, hanem a 29 éves New York-i kongresszusi képviselőnőt, Alexandria Ocasio-Cortezt tekintik. A gyakran AOC-ként nevezett politikus és aktivista jelenleg a szocialista Y-generáció megtestesítője, és az egyre inkább szélső-baloldalra húzó Demokrata Párt egyik üdvöskéje, különös tekintettel arra, hogy a párt elsődleges célközönsége jelenleg a 18 és 29 év közötti korosztály, akik az alapvető jogként kezelt egészségügyet, a tandíjmentes egyetemeket és a radikális környezetvédelmet tűzték zászlajukra.

Tudatlanság

A Reason-Rupe intézet és a Kommunizmus Áldozataira Emlékező Alapítvány felmérése szerint, miközben az amerikai fiatalok többsége szocialistának vallja magát, csupán 32 százalékuk tudta pontosan definiálni azt, hogy mi az a szocializmus. Egy másik felmérés szerint az Y-generáció harmada úgy véli, hogy George W. Bush korábbi elnök több embert ölt meg, mint Sztálin. Több mint 40 százalékuk soha nem hallott Mao Ce-tungról, megközelítőleg ugyanennyinek ismeretlen Lenin neve, míg 30 százalék Che Guevaráról sem tud. (Érdemes hozzátenni, hogy ennek a generációnak a kétharmada nem tudja, mi volt Auschwitz, és 22 százalékuk sosem hallott a Holokausztról.) Ahogy a Fox News egyik konzervatív elemzője által „a tudatlan generáció hangjának” nevezett Ocasio-Cortez a 60 minutes című amerikai műsornak adott interjúban mondta, a jelenlegi amerikai szocialisták ideálja a skandináv országok és az Egyesült Királyság által nyújtott minta, elterelve a szót arról a kérdésről, hogy a működésképtelennek bizonyult szocializmust már többször kipróbálták, beleértve a Szovjetuniót, Kubát és a jelenleg összeomló Venezuelát.

A brit példa

Az AOC által példaként említett Egyesült Királyság több politikai sebtől vérzik, azonban a Brexit kezelése által létrejövő problémák lehetőséget adhatnak Jeremy Corbynnak, a Munkáspárt vezetőjének, hogy megszerezze a miniszterelnöki pozíciót. A Munkáspárt jelentős változásokon megy keresztül Corbyn vezetése alatt, és egyre inkább az angol fiatalok elérését célozzák meg, tekintve, hogy a 30 év alattiak háromnegyede az Európai Unióban való bennmaradásra szavazott, szemben a szüleik generációjával. Corbyn ígéretet tett a jóléti állam helyreállítására, míg a Munkáspárt árnyék-pénzügyminisztere, John McDonnell Marx Károlyt dicsérte, és elismerő szavak kíséretében Mao Ce-tungot idézte.

Az angol fiatalok szocializmus felé vonzódásában azonban a Brexit-szavazáson és az ideológiai szimpátián túl jelentős gazdasági szempontok is szerepet játszottak. A The New York Times riportot közölt egy 19 éves angol szocialistáról, aki egyéves főiskolai tanulmányait követően feladta kapitalizmusba vetett hitét, és egy Momentum nevű szocialista munkásszövetkezet részeként kampányol a béremelés mellett. A lap a mozgalmat „az új márkanéven futó szocializmus és szakszervezetiség ideológiai piactereként” írja le, ahol egy gazdag családból származó, drága magániskolába járt doktorandusz-hallgató Marx felolvasásokat szervez és blogot ír a „munkásosztály önmegváltása a kapitalizmus és az állam fogságából” témában.

A Munkáspárt felé terelődnek a harmincasok

Mindeközben a kormányzati megszorítások miatt lakhatási támogatástól megfosztott otthonok – magukat kommunistának valló – fiataljai plakátokat készítenek arról, hogy ők a rendszer áldozatai. Az amerikai lap újságírója szerint gyakorlatilag ugyanazokat az élményeket élik át ebben a közösségben, mint amik az egyetemi élet velejárói. De látjuk a Liverpoolban sztrájkoló munkásokat is, akik arra panaszkodnak a fiataloknak, hogy elveszítik a munkáikat, mert „a románok kapják meg a helyüket”.

A mai 30 évesek harmada várhatóan egész életében bérleményben fog lakni, és míg Margaret Thatcher idejében a lakhatási kormányprogram keretében az alacsony jövedelemmel rendelkező angolok meg tudták vásárolni az államtól bérelt lakásaikat – és ezzel a Tory Párt szavazóit növelték – a mai Konzervatív Párt ellentétes folyamatot tapasztal, amely a Munkáspárt felé tereli a szavazókat.

Amerikai tapasztalatok

Hasonló tapasztalataik vannak az Egyesült Államokban élő egyetemistáknak, ahol egyes elemzők szerint a dübörgő gazdaság ellenére a középosztálybeli életszínvonal fenntartása 30 százalékkal többe került az elmúlt húsz évben, beleértve a lakhatást és az egészségügyet, miközben az egyetemi tandíjak árai megduplázódtak 1996-hoz képest. Egyes elemzők úgy vélik, hogy a mai Y-generáció csak mondja magáról, hogy szocialista, miközben kapitalista módon viselkednek. Ezt támasztja alá, hogy a 18 és 29 év közötti amerikaiak 98 százalékának pozitív véleménye van a kisvállalkozásokról és hasonló számban támogatják a vállalkozókat. Így sokan remélik, hogy csupán egy hangos kisebbség az, amely a szocializmus mellett tüntet, magára vonva a médiafigyelmet, miközben a többség valójában éli az amerikai életmódot, start-up cégeket alapít, és keményen dolgozik, így nincs ideje tüntetni. A New York Post konzervatív újságírója, Salena Zito szerint pedig a Z-generáció (1996 és 2010 között született fiatalok) többsége várhatóan a Republikánus Párt szavazója lesz, ugyanis sokszínűek, egészséges a szüleikkel való kapcsolatuk, előnyben részesítik a vállalkozói munkákat az óriáscégekkel szemben, vallásosabbak, mint az előző generáció, jóval mérsékeltebb álláspontot képviselnek társadalmi kérdésekben, és fontosnak tartják a nemzetbiztonság kérdését.

A Gallup elemzése összegzésében azt írja, hogy egyelőre nem lehet tudni, vajon a szocializmus vonzerejének oka az életkori sajátosságként tekintett idealizmus, amit később kinőnek, vagy ez egy állandósult része a politikai meggyőződésüknek, amit az elmúlt tíz évben felnőtt Y-generáció nagy csoportja vall.

A teljes cikk a Hetek pénteken megjelent számában olvasható. (atv.hu)