h i r d e t é s

Eldurvult a belső harc: Jakab Péter kezdeményezi Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Eldurvult a belső harc: Jakab Péter kezdeményezi Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból

2022. május 31. - 06:19

A Jobbik elnöke feljelentést is tesz.

Forrás: Potocskáné Kőrösi Anita Facebook-oldala

A feszültség a Jobbik legutóbbi elnökségi ülésén robbant ki, amikor Molnár Enikő kabinetfőnök döntött arról, hogy megválik Béres Ferenc Attilától, a párt kommunikációs igazgatójától, mondván, a Szervezeti és Működési Szabályzat alapján erről egymaga is dönthet. Úgy hírlik, ez ellen az elnökség több tagja is tiltakozott és a szabályzat azonnali megváltoztatását kezdeményezte, sőt, Potocskáné Kőrösi Anita vezetésével a szabályzatot több pontban meg is változtatták.

Az indulatok elszabadultak, többen távoztak a teremből, Jakab Péter állítólag azzal a felkiáltással, hogy "Ez egy puccs ellenem!"

Ezek után jelent meg a pártelnök Facebook-oldalán egy bejegyzés hétfőn, amely szerint feljelentést tesz hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés kísérlete miatt, továbbá a párt etikai bizottságánál kezdeményezi Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból.

Bejegyzésében azt írta, hogy Potocskáné az elmúlt években végzett gazdasági, szakmai munkájával kiérdemelte a feltétlen bizalmát, ezért jelölte őt elnökhelyettesének a Jobbik tisztújításán.

"Aztán történt valami. Nem tudom mi, csak azt, hogy a bizalmamat élvező ember hirtelen a távollétemben úgy dönt, elnöki jogkört ragad magához, semmibe veszi a törvényeket, és mint elefánt a porcelánboltban elkezd törni zúzni."

A Jobbik elnökének állítása szerint Potocskáné "elnökhelyettesként többek között utasítja a Jobbik pártalapítványát olyan kifizetések végrehajtására, amelyek anyagilag csődbe vinnék az alapítványt. Kész, vége, nincs tovább. Vagy épp engem, mint frakcióvezetőt megkerülve utasítja a hivatalomat szerződések megkötésére mindenféle jogkör nélkül."

Jakab bejegyzésében úgy fogalmaz, "a kérdés emberileg kínzó (...), a Jobbik elnökeként viszont könnyű".

"A Jobbik elnökeként csak egy helyes döntést hozhatok: a mai napon elnöki kötelességemnél fogva, őrködve a párt törvényes működése felett, feljelentést teszek hűtlen kezelés illetve hanyag kezelés kísérlete miatt, egyúttal a párt etikai bizottságánál kezdeményezem Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból. Az eljárás alapjául szolgáló bizonyítékokat, dokumentumokat a hatóság rendelkezésére bocsátom, a sajtónak a kérdésben nem nyilatkozom" – zárta bejegyzését Jakab Péter. (Infostart)