Nagy Boldizsár idézte az Alaptörvény vonatkozó részeit:

• Mindenkinek joga van országos népszavazáson részt venni, aki az országgyűlési képviselők választásán választó. (Alaptörvény XXIII. cikk, (7) bek).
• Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen. (Alaptörvény XXIII. cikk, (1) bek).

Hozzátette: a magyarországi lakóhely nem követelmény, a „választópolgár” kifejezést a fenti két bekezdés keretein belül kell értelmezni.

Felidézte Bodnár Eszter, az ELTE oktatójának korábbi, a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatát, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy „a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező határon túli magyarok is részt vehetnek a népszavazáson, amely akkor érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele érvényes szavazatot adott le. Csakhogy a határon túliak körében semmilyen nyilvántartás nem regisztrálja, kinek van szavazati joga, csak azt, hogy ki regisztrálta magát a választói névjegyzékben, a kettő pedig nem azonos, így nem világos, mennyi is az összes választópolgár száma.”

Nagy Boldizsár ehhez hozzátette: az 1929 után kivándoroltak épp olyan helyzetben vannak, mint a honosítottak, (nagyrészt) ők is és az összes leszármazójuk is magyar állampolgár, még csak honosítani sem kell őket, ezért ha kiváltják az állampolgársági igazolást, akkor ők is szavazhatnak levélben. 
3-4 millió emberről van szó – hívta fel a figyelmet. Ráadásul közülük sokaknak van magyar útlevele vagy egyéb alkalmas okmánya, tehát a népszavazás érvényességi küszöbének megállapításakor számításba kell venni őket is, nem csak a „határon túliakat”, azaz a kedvezményesen honosítottakat.

A népszavazás végén a Nemzeti Választási Bizottságnak meg kell állapítani, hogy érvényesen szavazott-e „az összes választójogosult fele”. Csakhogy nem tudni, hány ember választójogosult, mert ez nem függ a névjegyzékbe vételtől.

(Nagyboldizsár.hu) / 168ora.hu