Elhalasztották az összevert Orosz Bernadett rágalmazási perét - bántalmazója kérésére
Az egykori alezredes kezdeményezte a tárgyalás elnapolását, noha ő indította az eljárást.
Elhalasztották annak a rágalmazási ügynek a tárgyalását, amely a tavaly novemberben brutálisan összevert Orosz Bernadett ellen indult – tudta meg a 444.
Szerdán tárgyalták volna Orosz Bernadett ügyét, de nem azt, hogy az egykori alezredes barátja a felismerhetetlenségig összeverte a hatgyermekes édesanyát. Hanem azt, hogy a nő megsértette támadója jó hírnevét azzal, hogy megnevezte a férfit. A halasztást a férfi kérte, a tárgyalást szeptember 28-ra halasztották.
"A szóban forgó ügyben a 2020. augusztus 26. napjára tűzött tárgyalás – a felperes keresetváltoztatása okán – elhalasztásra kerül. Az ügyben az új tárgyalási határnap 2020. szeptember 28. napja, 10 óra" – írta a Miskolci Bíróság a portál érdeklődésére.
Orosz Bernadett bántalmazása ügyében még nem emeltek vádat, a nő viszont bíróság elé kerül, amiért a támadást követő két napban fényképeket osztott meg volt párjáról, és a nevét is kiírta a Facebookon.
A bántalmazó férfi ezért ötmillió forintra perli a nőt a jó hírnevének megsértése miatt.
A tárgyalás napjára tüntetést is szervezett a Nőkért Egyesület a Miskolci Törvényszék elé, hogy szolidaritásukat fejezzék ki Orosz Bernadett felé és felhívják a figyelmet a magyarországi áldozatvédelem rendszerszintű hiányosságaira.
"Ezer százalék, hogy a tüntetéstől ijedt meg, mert ma nyújtotta be a kérelmét a halasztásra. A tüntetésre már minden meg volt szervezve, szállást is foglaltak le a szervezők. Ez egy tipikus bántalmazói magatartás, hogy azokba is belerúg, akik kiállnak mellettem" – nyilatkozta Orosz Bernadett a 444-nek.
A volt katona tavaly novemberben Bujákon félholtra verte akkori barátnőjét. K. István a Borsnak azt állította, hogy nem emlékszik rá, valójában mi történt a bántalmazás estéjén. (nepszava.hu)