h i r d e t é s

Elhunyt Dusty Hill, a ZZ Top basszusgitárosa

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt Dusty Hill, a ZZ Top basszusgitárosa

2021. július 29. - 05:54

Hetvenkét éves korában elhunyt Dusty Hill, a ZZ Top basszusgitárosa, írja a Rolling Stone. Szóvivője megerősítette a zenész halálhírét. A halál oka nem ismert.

Dusty Hill - Forrás: ABC

Zenésztársai, Billy Gibbons és Frank Beard közös közleményt adtak ki. Ebben azt írták: Hill álmában halt meg houstoni otthonában. A két zenész azt írta: nekik és a ZZ Top rajongóinak világszerte hiányozni fog Dusty Hill állhatatos jelenléte, jóindulata és rendíthetetlen elkötelezettsége. Így búcsúztak tőle:

A zenekar a múlt héten a honlapján azt közölte: Dusty Hill egy csípősérülés miatt texasi birtokára vonul vissza pihenni, a zenekar bízik mielőbbi felgyógyulásában.

A texasi blues-rock együttest 1969-ben alapította Billy Gibbons gitáros/énekes. Három tagcsere után egy évvel később csatlakozott a zenekarhoz Dusty Hill, valamint Frank Beard dobos.

Azóta is ebben a felállásban játszottak. Legnagyobb sikereiket az 1970-es és 1980-as években érték el. Lemezeikből több mint 50 millió példány kelt el világszerte. 2004. március 15-én a rock and roll halhatatlanjai közé választották őket – írja a Wikipédia. A ZZ Top arculatához hozzátartozott Gibbons és Hill jellegzetes hosszú szakálla.

Hill 2010-ben a Classic Rocknak adott interjúban azt mondta: „Közhelyesen hangzik és túl egyszerűnek, de azon múlnak a dolgok, hogy mi hárman tényleg élvezzük, ha együtt játszhatunk. Még mindig szeretünk színpadra állni, ez nagy boldogságot jelent számunkra. Elég közös dolog van bennünk ahhoz, hogy megmaradjon a kötődés, és elég különbség, hogy megőrizzük az egyéniségünket.” (Telex)