h i r d e t é s

Elindult a tüntetés a demokráciáért -Tízezrek vonultak utcára

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Elindult a tüntetés a demokráciáért -Tízezrek vonultak utcára

2018. április 21. - 19:41

 

Nem sokkal este negyed 7-kor elindult a tömeg a fővárosi Kossuth térről a Szabad sajtó útja felé. - írja a napi.hu.

Forrás: 444.hu

Az Index tudósítása szerint több tízezer ember gyűlhetett össze a Kossuth Lajos téren Budapesten, ahonnan a Megvédjük a demokráciát nevű ellenzéki, kormányellenes tüntetés indult el.

A sor elején türelmesen várakoznak a jobbikos, DK-s, MSZP-s, Együttes, Momentumos plakátokkal felszerelt emberek. A tüntetés szervezői és az Együtt papírdobozba pénzadományt is gyűjtenek

- írta még a vonulás elejéről a portál.

Forrás: gepnarancs.hu

A tüntetésen majd beszédek is lesznek, amikor átérnek a Szabad Sajtó útjára (addig a környéken lezárásokra kell számítani). A pódiumra áll Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója, Gulyás Balázs, a netadós tüntetések szervezője, Gyetvai Viktor, diáktüntető, Homonnay Gergely, író, újságíró, tanár, Unyatyinszky György, a Békemeneten bántalmazott Magyar Nemzet-újságíró, valamint Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester.

19:35

Kicsinek tűnik a hely, talán a szervezők sem számítottak ekkora tömegre a második alkalommal, sokan szorultak ki a Kossuth Lajos utcába. A kihangosítás így könnyen kevés lehet, sokan az Astoriát sem érték még el. Zúg a "Diktátor!" A színpadnál készülnek a felszólalók, köztük Hódmezővásárhely új polgármestere.

19:15

A Szabad sajtó útjánál már most meglepő számban várnak tüntetők az Astoriához érkező menetre. A színpad előtt már többen vannak, mint egy szokásos ellenzéki tüntetésen. Komoly tömeg mozdult meg a második hívásra is. Persze zúg az "Orbán takarodj!" és a "Mi vagyunk a többség!"

A tüntetés élő közvetítését itt is nézheti!

19:00

A Deák téren van a menet eleje, a szervezők szerint több tízezren lehetnek. Itt csatlakozik a Momentum. A Deák térnél több ezren nézik az érkező tömeget, feltehetően turisták. Van, aki itt csatlakozik, és van, aki a Budapest útikönyvben keresi, milyen "népszokás" lehet ez. 

18:45

A menet jókedvűen halad a Bajcsy-Zsilinszky úton, tucatnyi rendőr vezeti fel őket. A hangerő már megemelkedett. „Ébresszük fel Budapestet, hangos tüntetés ez, nem csendes!„ – mondja a műsorközlő. Feltűnik Demszky Gábor korábbi főpolgármester is.

18:41

A tömegben rengeteg a fiatal, a tömeg halad előre, és néha egy füttyögéshullám hallható. A képek tanúsága szerint a megmozdulás békés, nyugodt.

18:30

A tömeg elindult az Alkotmány utcán át. A cél a Szabad sajtó útja, ott hallgatják majd meg a beszédeket. Zúg az "Orbán takarodj!" és a "Mocskos Fidesz!"

18:10

A múlt hetihez hasonlóan mára is kormányellenes, békés tüntetést szerveznek a Parlament elé. A „2.0 Mi vagyunk a többség” nevű eseményre Facebookon több mint ötvenezren jelezték részvételüket.

napi.hu/nepszava.hu


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..