Elindult az MSZP online konzultációja az európai minimálbérről
"A munkavállalóknak joguk van a tisztességes bérhez, a méltányos megélhetéshez!"
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy konzultációt indítanak az európai minimálbérről. A munkaadókat és a szakszervezeteket kérdezi arról, hogy szerintük szükség van-e a bérezés alapvető feltételeinek szabályozására.
Az MSZP üdvözli ezt a kezdeményezést, mert ezzel közelebb került az általunk és az európai szocialisták által követelt szociális Európa megvalósítása. Ugyanakkor mi ezt a konzultációt egy lépéssel közelebb vinnénk a dolgozókhoz. Úgy gondoljuk, hogy közvetlenül a munkavállalókat kell megkérdezni, hogy mit gondolnak a fizetésekről, hiszen ma Magyarországon több mint 1 millió ember dolgozik 107 ezer forintos minimálbérért.
Az online felületen elérhető kérdőív kitöltésével mindenki elmondhatja véleményét az európai minimálbérre vonatkozó kezdeményezésről. Az eredményeket pedig az Európai Bizottságnak és a magyar kormánynak is eljuttatjuk, és egy cselekvési tervet is be fogunk nyújtani, mert fel kell zárkóztatni a legkisebb fizetéseket, ezért a minimálbér radikális emelésére van szükség.
Baloldali pártként úgy gondoljuk, hogy a magyar dolgozók magasabb életszínvonalat és fizetéseket érdemelnek.
Ezért akarjuk, hogy megvalósuljon a szociális Európa, amely javítaná az emberek hétköznapi jólétét, életkörülményeit. És ezért támogatjuk az európai minimálbér bevezetését. (OS)