h i r d e t é s

Élő sejtekből építettek robotot amerikai kutatók

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Élő sejtekből építettek robotot amerikai kutatók

2020. január 18. - 10:25

 

Megépítették ez első, élő sejtekből álló robotokat amerikai kutatók. A xenobotnak nevezett eszközök képesek egy célpont felé haladni és meggyógyítani magukat sérülés esetén.

Forrás: Tufts University

A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című szaklapban megjelent tanulmány szerint egy élő, programozható organizmusról van szó, egy teljesen új biológiai gépről. - írja az Érdekes világ

A Vermonti Egyetem kutatói egy szuperszámítógépen futtattak le egy evolúciós algoritmust, hogy megtervezzék békabőr- és -szívsejtekből a robotot, amelyet azután a Tufts Egyetem tudósai hoztak létre afrikai békák embrióiból vett őssejtekkel. Apró csipeszeket és elektródákat használtak arra, hogy a sejtekből összeállítsák a számítógépes tervek alapján a robotokat.

Arra jutottak, hogy a bőrsejtek sokkal passzívabb szerkezetet alkotnak, míg a szívizomsejtek összehúzódása előre irányuló mozgást tesz lehetővé, így a robot képes az önálló mozgásra. Ezek a milliméter széles, újrakonfigurálható organizmusok képesek a mozgásra és arra, hogy felfedezzék vizes környezetüket.

Képesek körben mozogni, együttesen elmozdítani apró részecskéket egy központi helyre. "Ez egy lépés abba az irányba, hogy számítógép tervezte organizmusokat használjunk intelligens hatóanyag-szállításra" – mondta el Joshua Bongard, a Vermonti Egyetem kutatója.

Számos hasznos felhasználási módja lehet ezeknek az élő robotoknak, olyan feladatokat végezhetnek el, melyeket más gépek nem tudnak végrehajtani. Ilyen például a szennyező vegyületek vagy radioaktív szennyeződések felkutatása, az óceánokban lévő mikroműanyagok összegyűjtése vagy az artériákban felhalmozódó plakk eltávolítása – mondta el Michael Levin, a Tufts Egyetem tudósa.

Egy másik teszt során az élő robotokat megvágták és megfigyelték, mi történik velük. “Majdnem teljesen félbevágtuk a robotokat, amelyek összevarrták magukat, és folytatták az útjukat” – mondta Bongard.


 

h i r d e t é s