Először terjedt állatról emberre a H5N8 madárinfluenza
Oroszországban hét baromfitelepen dolgozó munkásból mutatták ki a kórokozót.
Egy baromfitelep hét dolgozójában mutatták ki a H5N8 madárinfluenza kórokozóját - jelentette az Egészségügyi Világszervezetnek Oroszország. A fertőzöttek már jól vannak, a helyzetet kézben tartják a hatóságok - közölte a Roszpotrebnadzor egészségügyi civil szervezet vezetője, Dr. Anna Popova. Egyelőre nincs jele annak, hogy a fertőzés emberről emberre terjedne.
A madárinfluenza H5N8 vírustörzse a madaraknak súlyos betegséget okoz, az elmúlt években számos állományt kellett leölni miatta Kínában, Oroszországban Észak-Afrikában. Európában is több országban jelen van, többek között az Egyesült Királyságban és Németországban. Franciaország délnyugati részén százezres nagyságrendben kellett májra hizlalt kacsákat megsemmisíteni, Magyarországon Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyében bukkant fel. Ugyanakkor eddig nem volt olyan bizonyított eset, hogy állatról emberre terjedt volna.
A madárinfluenza korábbi törzsei, így a H5N1, a H7N9 és a H9N2 esetében volt példa az álllatról emberre terjedésre. Jellemzően az élő állattal való közvetlen kapcsolat során fertőződtek meg a gondozók vagy a tulajdonosok, megfelelő hőkezelés mellett a hús nem közvetíti a betegséget.
A szibériai Vektor intézet elkezdte a H5N8 kimutatására szolgáló humán teszt és egy vakcina fejlesztését - közölte a Ria hírügynökség.
A madárinfluenzát vadmadarak terjesztik, akkor tud jelentős károkat okozni, ha a nagy tömegben együtt tartott házibaromfiban jelenik meg. A megfertőződött állományokat általában azonnal kiirtják, hogy elejét vegyék a betegség terjedésének, gyakran a kitörési pont körüli védőzónában is leölik az állományokat. Mivel a fertőzöttnek minősülő országokat számos kereskedelmi partner feketelistára teszi, a hatóságok mindent megtesznek, hogy hamar úrrá legyenek a járványkitöréseken. (Euronews)