Elsötétült Dunaújváros, fideszes haverok vihették a 238 milliót
Sötétebb van Dunaújvárosban, mióta a város közvilágítása indukciós lámpatestekre váltott.
A munkálatokat ráadásul egy olyan cég végezte el, amely csak a pályázat elnyerése előtt nem sokkal vette fel tevékenységi körébe a közvilágítás kiépítéséhez kapcsolódó munkálatokat, egyébként közvélemény-kutatással foglalkozik - írja a 168ora.hu.
Az RTL híradója helyszíni riportot készített Dunaújvárosban, az általuk megkérdezett helyiek szerint a lámpacsere óta alig látni a városban. „Nagyon oda kell figyelni, mert bármikor elgázolhatnak” – fogalmazott egy lakos. Egy másik helybéli pedig azt panaszolta el, hogy a sötétben megtámadták.
Az önkormányzat 2014 decemberében írt ki közbeszerzést a város közvilágításának korszerűsítésére. A 238 millió forintos pályázatot egy budapesti cég nyerte, amelynek a mai napig is a piac- és közvélemény-kutatás a fő tevékenysége – hangzott el az RTL híradójában.
Külön érdekesség, hogy a cég alig három hónappal a pályázat kiírása előtt vette fel tevékenységi körébe a közvilágítás kiépítéséhez kapcsolódó tevékenységeket. Ez már azután történt, hogy Dunaújváros megkapta a szükséges uniós támogatást.
A dunaújvárosi önkormányzat szerint a pályázó minden feltételnek megfelelt, ezért nem is utasíthatták volna el az ajánlatát. Hozzátették: a korszerűsített közvilágítás felülvizsgálata jelenleg is zajlik, ennek végén döntenek arról, hogy kell-e növelni a lámpák fényerejét.
A Jobbik helyi frakciója szerint az önkormányzat eleve úgy írta ki a pályázatot a közvilágítás cseréjére, hogy azon csak egyetlen cég indulhatott, ezért feljelentést tesznek.
Sötétség
Mivel az EU komoly összegekkel támogatja, ezért az utóbbi években számos magyarországi településen korszerűsítették a közvilágítást – kétes eredményekkel. Tavaly decemberbenZalaegerszeg került a hírekbe, mert a lámpacserék után a város egyes részei sötéten maradtak. A LED-es lámpákat előzetes próbák nélkül rendelte meg a fideszes városvezetés az akkor még a miniszterelnök vejének érdekeltségében lévő Elios Innovatív Zrt.-től. A rendszer kiépítése – a lakossági panaszok miatt utólagosan felszerelt pluszlámpákkal együtt – több mint egymilliárd forintba került.
(RTL Klub / 168 Óra Online)