h i r d e t é s

Elvesztettük az önbecsülést

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Elvesztettük az önbecsülést

2019. július 31. - 15:57

 

„Mindig hazatértem, de az utóbbi 10 évben az az érzésem, ha nem lennék már nyugdíjas, érdemesebb volna valahol Európában megélni” - írta levelében János, aki először közel 40 évesen ment külföldre. Pedig külföldön nem csak kellemes tapasztalatok érték. 

„A kérdés, hogyan viszonyulok Magyarországhoz, a magyarsághoz? Régen meg voltam győződve, hogy én magyar vagyok, magyarnak születtem, sőt nagyon sokáig el sem hagytam az országot.

Amikor körülbelül negyvenévesen először elhagytam Magyarországot (akkor még Magyar Népköztársaságot) elcsodálkoztam, hogy kirajzolódott a repülőről nézve, hol az országhatár.

Egyszer csak rendezett földeket láttam egyenes barázdákkal megmunkálva, ami ellentétes volt a határon inneni nézettel. ez a benyomás örökre belém égett.

Londoni sokkok

Londonban leszállva újabb sokk ért, hogy ilyen szép lehet egy város, és a külvárosok is, ahol a szállás volt a nyelviskola idejére.

Mégis a szép és jó élmények ellenére hazavágytam (egy negatívum volt, hogy egy tanulótársamat fényes nappal kirabolták, kivágva a táskáját, úgy hogy én is hiába voltam ott, nem érzékeltünk semmit).

A különbség persze nagy volt, itthon jelentősen több a szemét és a gaz, és egyfajta rendetlenség, rendezetlenség.

Mit vett el tőlünk a rendszerváltás?

Mégis egy magyar itt érzi jól magát, saját megszokott környezetében, és ha magyar szót hall maga körül. Egészen addig, ameddig az ember az életét biztonságosnak érzi. Ezt az érzést változtatta meg, rombolta le a rendszerváltás.

Elvileg megszereztük a szabadságot, a lehetőségeket, a függetlenséget, viszont elvesztettük a létbiztonságot, az önbecsülést tömegesen. Most már sokan jól élnek, bár fogy a középosztály, viszont sokak életszínvonala erősen lecsökkent, és más országokhoz képest sokan a mélyszegénységbe süllyedtek le, szó szerint éheznek.

Nem egy alkalommal utaztam külföldre, de bármerre indultam, hasonló érzések kerítettek hatalmukba és ugyan mindig hazatértem, de mostanában már (az utóbbi 10 évben) az az érzésem, ha nem lennék már nyugdíjas, érdemesebb volna valahol Európában megélni.

Ki a magyar?

Pedig szerencsés voltam, mert olyan munkát végeztem, amit szerettem még úgyis, hogy 8 órák helyett 12 órákat dolgoztam naponta (ilyen a kapitalizmus), néha volt elismerés, de többször nem, jól megéltem, de nem luxusban.

A nyugdíjból is meg tud élni a család, mégis kedvetlenek vagyunk, mert az egészségügyi ellátás egyre bizonytalanabb és átérezzük rengeteg kevéssé szerencsés magyar ember helyzetét.

Emellett a mai rezsim sok olyan megnyilvánulást tett, ami szerint az ember érzése inkább olyan, hogy elbizonytalanodunk abban, hogy ki magyar, ki nem magyar, ki hazafi, ki nem az, néha még az is megkérdőjeleződik, hogy ki számít embernek (pl. a nyugdíjasok, a cigányok, a cigány gyerekek, a zsidók, vagy más nem katolikus vallásúak, a testi, vagy szellemi hátránnyal születettek).

A részletekből akár könyvet lehetne írni, de most elég volt ennyi is, hogy felzaklasson.”

 

Forrás: hataratkelo.blog.hu


 

h i r d e t é s