Elvettük a pénzedet, vegyél fel hitelt - ennyit ér egy magyar város a kabinetnek
Úgy tűnik, a kabinet szívesen eladósítaná az ellenzéki vezetésű városokat.
Nekilátott a kormány, hogy végigbeszélje az önkormányzatokkal, milyen segítségre számíthatnak, miután a a települések költségvetéséből kiesik az iparűzési adó, ami eddig a helyhatóságok stabil bevételét adta. Szentendre polgármestere hétfőn került sorra, írja a hvg.hu.
Azt közölték vele: csak a helyi iparűzési adó kompenzációjáról lehet szó, az egyéb kormánydöntések miatti bevételkiesés kiegyenlítésére nincs mód. Ezen felül az egy éven túli hitelfelvételt ajánlották a város pénzügyi gondjainak megoldására.
A polgármester arra is rákérdezett a találkozón, mi a módja annak, hogy Szentendre esetében egyedi kormánydöntés születhessen. Azt a választ kapta, hogy az illetékes minisztert megkeresve, az ő jóváhagyó döntése alapján kerülhet a kormány elé egyedi elbírálási kérelem.
A két tárcának (a Belügyminisztériumnak és a Pénzügyminisztériumnak) március végéig kell javaslatot tennie, mennyi pénzt kapjon Szentendre a kieső helyi adók pótlására. Azonban azt már most világosan tudtára adták a várost vezető Fülöp Zsoltnak: a pénzt elsősorban fejlesztésre biztosítják, a szabad felhasználás kizárt.
A kabinet részéről az egyeztetésen az arra kijelölt miniszteri biztos, Balla György, valamint a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium államtitkára vett részt. (nepszava.hu)