Ennyi ember ritkán mozdul meg a Fidesz ellen
Megjelentek az utcán a Magyar Kétfarkú Kutya Párt plakátjai. Már attól féltek, hogy nem lesz elég szabad hely a plakátjaiknak – írja a NOL.hu.
Kovács Gergely pártelnök elmondta: az országban 450 óriásplakáthelyet vásároltak, valamint ötszáz citylight plakátot is kihelyeznek. Emellett száz-százezer A3-as és A4-es méretű kisplakátot, s ugyanennyi matricát rendeltek. Az első ötvenezer darab ezekből is elkészült, és egy részüket postázzák, illetve kocsival viszik vidékre.
A párt több mint kéttucatnyi különféle „hülye válasszal" támadja a hivatalos kvótakampányt, meg arra is felszólít mindenkit, hogy „Szavazz érvénytelenül!".
Passzivistáik is lettek bőven, Budapesten és vidéken is 600-an jelentkeztek.
Két hét alatt uszkve harmincmillió forint jött össze, és még várják az adományokat. A dolgok a párt számára meglepően jól alakultak, nem voltak biztosak benne, hogy találnak elég szabad plakáthelyet, ám végül a tervezett számban sikerült szerződést kötniük – közölte Kovács a NOL.hu-nak. Igaz, volt olyan cég is, amely nem volt hajlandó a kétfarkúaknak plakáthelyet adni.