Ennyiért eszik a Michelin-csillagos éttermekben a magyar elit
Idén is díjazták a budapesti éttermeket, a Salt és az Essência mellett feliratkozott a listára még a Rumour, a Babel, a Borkonyha Winekitchen és a Costes is. Két Michelin-csillaggal díjazták ezen kívül a budapesti Stand éttermet is, és a tatai Platán Gourmet is megtartotta a minősítést. Kiderült, hogy a legtöbb top-étterem emelt az árain tavaly óta.
Nőtt a két Michelin-csillaggal elismert éttermek száma Magyarországon, idén Pesti István által vezetett tatai Platán Gourmet, valamint Szulló Szabina és Széll Tamás budapesti Standja kapta meg az elismerést. Ezen kívül egy csillagot kapott a 42 étterem, többek között a Babel, a Borkonyha, a Costes, az Essência, a Rumour és a Salt. Rácz Jenő étterme a Rumour most kapta meg először az elismerést, mi pedig megnéztük, mennyibe kerül egy kóstoló a díjazott éttermekben.
Rácz Jenő éttermében, a Rumourban a 11 fogásos kóstoló menü ajándékutalvány 63 135 forint/fő-be kerül. A Saltban a 15 fogásos kóstolómenü a tavalyi 29 000 forint helyett idén 44 500 forintba kerül, vegetáriánus és vegán verzióban is kérhető.
Az Essência is kínál degusztációs menüt, náluk az 5 fogásos menü 34 900 forintba kerül, alkoholmentes párosítással 44 900, borpárosítással 52 900, míg nemzetközi borpárosítással 58 900 forintért ehetünk a Michelin-csillagos étteremben. A Babelben a 13 felvonásos menü 69 000 forintba kerül, a bor párosítás 29 500 forint, de ha alkohol nélkül élveznénk a vacsorát, akkor a juice párosítás 19 500 forint felárért kérhető.
A Costes degusztációs menüje ebédidőben ötfogásos, és 43 000 forintba kerül, míg az esti, kilencfogásos változat 59 000 forintba. A budapesti Borkonyha Winekitchen 6 fogásos degusztációs menüje 39 000 forint, amelyhez bor- és juice párosítás is kérhető.
Ennyiért ehetsz a kétcsillagos éttermekben
Idén két magyar éttermet is kettő Michelin-csillaggal díjaztak. A tatai Platán Gourmet étteremben a 12 fogásos menüsör 66 000 forintba kerül, a nemzetközi borpárosítás pedig további 36 000 forint, míg a juice párosítás 17 000 forintba kerül. 10 fogásos menüsor is elérhető az étteremben, ennek ára 59 000 forint, a borpárosítás 29 000, míg az alkoholmentes ital párosítás további 14 000 forintba kerül.
A Szulló Szabina és Széll Tamás által vezetett budapesti Stand 6 fogásos kóstoló menüje 54 900 forint, a hozzá tartozó borpárosítás további 28 000 forint. A Chef kóstoló menü, amely 8 fogásos, 59 900 forint, a borpárosítás 39 900 forint, míg a Vegetáriánus kóstoló menü 8 fogásos kivitelezésben 59 900, 6 fogásos kivitelezésben pedig 54 900 forintba kerül.
Keményen fizethet, aki későn mondja le
Aki idén a díjazott az éttermekben szeretne vacsorázni, az asztalfoglalás mellett mélyen a tárcájába kell, hogy nyúljon. Több helyen kérnek letétet, amennyiben nem jelenünk meg a lefoglalt vacsorán, az összeg egy részét nem adják vissza. Így van ez a Standban is, ahol az asztalfoglalás csak a bankkártyánk sikeres regisztrálása után garantált, és csak visszaigazolás esetén érvényes.
A foglalás időpontja előtt 24 órával díj fizetése nélkül lemondható vagy módosítható az asztalfoglalás, amennyiben az írásban jelezve lett az étterem felé. Azonban késői lemondás, vendégszámra vonatkozó késői módosítások vagy meg nem jelenés esetén személyenként 40 000 forintot számolnak fel. (Pénzcentrum)