h i r d e t é s

Érdekes dolog derült ki a kávézásról

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Érdekes dolog derült ki a kávézásról

2021. május 02. - 10:24

A szakértők szerint az emberek tudat alatt szabályozzák a számukra még biztonságos mennyiségű koffeinbevitelt. 

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Egy védelmező genetikai mechanizmus óvhatja meg az embert a túlzott kávéfogyasztástól - állapították meg a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatói, akik szerint a kávéfogyasztási szokások a szív egészségének állapotáról árulkodnak. Az egyetem, valamint a Dél-Ausztráliai Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézet (SAHMRI) szakemberei a brit biobank adataira támaszkodva elemezték több mint 390 ezer ember adatait - olvasható a Medicalxpress című orvostudományi hírportálon.

A kutatók megvizsgálták az alanyok kávéfogyasztási szokásait, majd összevetették az adatokat a szisztolés és diasztolés vérnyomásértékekkel, valamint a pulzusszámmal. Az okozati kapcsolatot a mendeli randomizáció technikáját alkalmazva mutatták ki. Megállapították, hogy a magas vérnyomással, koszorúérgörccsel vagy szabálytalan szívműködéssel küzdő emberek nagyobb valószínűséggel fogyasztottak kevesebb kávét, koffeinmentes változatot vagy kerülték a kávéfogyasztást, mint azok, akik nem küzdöttek ilyen tünetekkel, és arra jutottak, hogy mindezek hátterében a gének állnak.

Ez irányítja a tudatalattinkat

A vizsgálatot vezető Elina Hyppönen szerint az eredmények azt mutatják, hogy a gének aktívan szabályozzák, hogy az ember mennyi kávét iszik, megakadályozva a túlfogyasztást. "Az emberek különböző okokból kávéznak, egyesek élénkítőszerként használják, amikor fáradtnak érzik magukat, mások szeretik az ízét vagy épp a napi rutinjuk része" - mondta a professzor. Hozzátette: "amit azonban nem veszünk észre, az az, hogy az emberek tudat alatt szabályozzák a saját maguk számára biztonságos mennyiségű koffeinbevitelt az alapján, hogy milyen magas a vérnyomásuk, ami valószínűleg egy védelmező genetikai mechanizmus eredménye".

Hallgassunk a testünkre!

"Vagyis ha valaki nagyon sok kávét iszik, az valószínűleg genetikailag toleránsabb a koffeinnel szemben, mint az, aki kevés kávét fogyaszt. Egy nem kávézó embernél pedig, vagy valakinél, aki koffeinmentes kávét iszik, nagyobb eséllyel jelentkeznek a koffein káros hatásai és hajlamosabb a magas vérnyomásra" - magyarázta Hyppönen. A magas vérnyomáskockázati tényezője lehet egyebek között az agyi érkatasztrófának, a szívelégtelenségnek és a krónikus vesebetegségnek. Hyppönen szerint az, hogy az ember mennyi kávét iszik, valószínűleg a szíve egészségi állapotáról árulkodik. A szakember szerint a tanulmány azt mutatja, hogy a génjeink úgy irányítják döntéseinket, hogy védelmezzék a szívünk egészségét. "Ha a szervezetünk azt mondja nekünk, hogy ne igyuk meg azt a plusz bögre kávét, akkor annak valószínűleg oka van. Hallgassunk a testünkre, jobban össze van hangolva az egészségünkkel, mint azt gondolnánk" - jegyezte meg Hyppönen. (MTI) / hazipatika.com