h i r d e t é s

Esküt tettek Szentendrén a tartalékos katonák

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Esküt tettek Szentendrén a tartalékos katonák

2018. március 25. - 08:53

Minden katona erősíti Magyarország biztonságát fizikai, szellemi és lelki értelemben is – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Szentendrén, tartalékos katonák ünnepélyes eskütételén.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémián csaknem 700 új önkéntes területvédelmi tartalékos katona tette le esküjét szombaton mások mellett Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar Főnöke és Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke előtt.

Simicskó István ünnepi beszédében közölte: napjaikban „európai civilizációnk, nyugati világunk számos szereplője” akarja „temetni” a nemzeteket, nemzetállamokat, „félelmet, káoszt, anarchiát” hozva nyugati világunkba, hogy egy globális, univerzális összekevert nemzetiséget alakítsanak ki.

Nevelős Bernadett főtörzsőrmester és Simicskó István honvédelmi miniszter az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák ösztöndíjszerződésének aláírása alkalmából rendezett ünnepségen.

Mint fogalmazott: az „Európai Unió lelki, spirituális válságban van”, és kereszténység értéke, a hit megtagadása zajlik. Márpedig a miniszter szerint a kereszténység talajvesztése komolyan veszélyezteti a nyugati civilizációt.

A honvédelmi miniszter leszögezte: Magyarország kiáll az európai keresztény értékek védelme mellett. Látják a bajokat, veszélyeket, és ezektől megvédték és meg is fogják védeni Magyarországot. Példaként említette a déli határok védelmét, és megjegyezte: Magyarország a határok megvédésével nemcsak a magyar embereket, hanem az európai polgártársakat, az európai keresztény értékeket is védelmezi.

Simicskó István szerint a magyar történelemből megtanultuk, addig van magyar nemzet, állam, hazája a magyar embereknek, amíg Magyarország erős, meg tudja védeni határait. Hozzátette: ahhoz, hogy az ország védelmét még hatékonyabbá tudják tenni, ütőképes, professzionális és modern haditechnikával felszerelt katonákból álló Magyar Honvédségre van szükség.

Ennek érdekében fogalmazták meg a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot is, amelynek megvalósítása is megkezdődött – fejtette ki a miniszter, megjegyezve: ennek kiemelt része, hogy megbecsülik mindazokat a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonákat, akik a Magyar Honvédségben szolgálják az ország védelmét.

A honvédelmi miniszter köszönetet mondott a tartalékos katonáknak, hogy felismerték korunk bajait, veszélyeit, és részt is kívánnak venni ezek elhárításában, a magyar családok, a magyar emberek biztonságának garantálásában. Mint kiemelte: a biztonságért minden korban és minden időben, nap mint nap tenni kell.

A haza védelme állandó feladat, ahogy Kossuth Lajos is megfogalmazta: mindennapi szolgálat – hangsúlyozta.

Simicskó István az ünnepi eskütétel utáni sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: addig van jövője Magyarországnak, amíg vannak tartalékos katonái, amíg van Magyar Honvédség, amely képesek megvédeni minden bajtól a magyar embereket.

A miniszter nagy lépésnek nevezte a csaknem 700 új területvédelmi tartalékos katona eskütételét, és megjegyezte: tavaly nyár óta 1600 új tartalékos katonával kötöttek szerződést. Jelenleg összesen mintegy 6600 tartalékos katonája van a honvédségnek. A cél, hogy egy 30 ezer katonából álló aktív állomány mögött egy 20 ezres tartalékos állomány legyen – fejtette ki a miniszter.

Fontos, hogy mindig legyenek emberek, akik vállalják a Magyar Honvédség szolgálatát, és Magyarország biztonságáért tesznek – emelte ki a miniszter, aki megjegyezte: a rendszeren belül van átjárás, a tartalékos katonák előtt a hivatásos és a szerződéses katonai pálya is nyitott.

Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke azt mondta: valós, megfogható erőt jelentő Magyar Honvédségre van szükség, és fontos, hogy mögötte olyan létszámú és felkészültségű önkéntes tartalékos erő legyen, amely bármikor az ország lakosságának rendelkezésére áll.

Az eskütételi ceremónia előtt – szintén a szentendrei altiszti akadémián – a honvédelmi miniszter 45 ösztöndíjas tartalékos katona ünnepélyes szerződéskötésén is részt vett. A tartalékosok között egyetemi hallgatók is vannak. Ők valamennyien nappali tagozatú felsőoktatási tanulmányaik mellett vállalták az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatot. (MTI) / orientpress.hu