Ész nélkül tömjük magunkba az antibiotikumot
A hatásos antibiotikumok hiánya 2050-re vezető halálok lesz a világon, figyelmeztet szakértők egy része, a Science magazin azonban úgy gondolja, egy magyarországi kutatócsapat lehet az, amelyik áttörést érhet el ebben a harcban. De tulajdonképpen mi is a gond az antibiotikum-használattal?
Sok esetben antibiotikumot veszünk be akkor is, ha nem kellene, ha pedig indokolt, akkor nem tartjuk be kezelőorvosunk vagy gyógyszerészünk javaslatait - írja a hvg.hu. Nem is beszélve az antibiotikumok mezőgazdasági felhasználásáról, ami káros hatással van a haszonállatokra éppen úgy, mint az ennek húsát elfogyasztó emberre. Mindezzel máris hozzájárultunk ahhoz, hogy egy fenyegető katasztrófát elérhetőbb közelségbe hozzuk, ugyanis minél több antibiotikumot szedünk, annál több veszélyes, a gyógyszerekkel szemben egyre ellenállóbb ún. szuperbaktérium jelenik meg a szervezetünkben, amelyeket az antibiotikumok egyre kevésbé győznek le.
Mivel az antibiotikum-kutatás és -fejlesztés kimerülőben van, a gyógyszercégek egyre kevesebb pénzt fektetnek a területbe. Válság van, súlyos válság – mondják a hvg.hu által megkérdezett tudósok, de pár napja úgy tűnik, egy magyar kutatócsoport hamarosan megépíti a trójai falovat, legalábbis a legrangosabb nemzetközi természettudományos lap, a Scienceszerint náluk van a megoldás kulcsa. De mik is azok a baktériumok, mit csinálnak az antibiotikumok, és mi az üdvözítő módszer helyettük?
Viszlát, penicillin, és kösz a gombákat!
Az emberi szervezet egy dzsungel, egy zárt ökoszisztéma, ami tele van egysejtű túlélőgépekkel. Ők a baktériumok, akik egyaránt lehetnek hasznosak, közömbösek és károsak számunkra. Viszonylag sokan vannak, és elég multikulti az életük: a szervezetünkben közel másfél kilogramm él belőlük, ami azt jelenti, hogy számuk tízszer több, mint az emberi sejteké; csak a bélben legalább ötszázféle baktériumfajt találhatunk.
Alexander Fleming
Fotó: Wikipedia / Imperial War Museum
Amikor a baktériumok a barátaink, segítik az emésztésünket, az immunrendszerünket és hormonháztartásunkat, és vitaminokat termelnek. Mindemellett átutazó vendégként is üdvözölhetjük őket a szervezetünkben, a károkat, akár még halált is okozók ellen pedig bevethetjük a baktériumok sejtszintű működését megakadályozó harcos kis molekulákat, az antibiotikumokat. Az antibiotikumok az ősidők óta jelen vannak a természetben: különböző gombák és mikrobák termelik őket egy univerzális hadviselés részeként, hogy más fajokat kiszorítsanak a környezetükből.
Az antibiotikumok 1928-ban a skót mikrobiológus, Alexander Fleming jóvoltából érkeztek meg az emberek világába, aki az influenzavírust kutatva fedezte fel a Penicillium notatumgombában a penicillint. 1941-ben miután már a betegeken is kipróbálták, és rendkívül hatásosnak bizonyult, megindult a penicillin, és más antibiotikumok nagyüzemi, gyógyszervállalati gyártása. Az antibiotikumok széleskörű elterjedése leginkább a második világháború utáni időkre tehető: például többé nem lehetett halálos, vagy halálos szövődményű egy tüdő- és mandulagyulladás sem.
Azonban úgy tűnik, a baktériumok nem hódoltak be teljesen az antibiotikumok előtt: stratégiát váltottak, hogy megvédjék magukat. Ez az úgynevezett antibiotikum-rezisztencia. Ennek egyik tipikus trükkje, hogy a baktérium fala olyannyira megvastagszik, hogy az antibiotikum-molekulák többé nem tudnak behatolni, vagy pumpát növeszt, amivel kilöki magából az antibiotikumot. Ugyanakkor enzimeket is termelhet, amelyek lebontják az antibiotikumokat.
Az antibiotikum-rezisztencia ma már népegészségügyi probléma: a 70-es, 80-as években évente jelentek meg új antibiotikumok a piacon, de mára fogyóban a molekula, ezért egyre kevesebb hatásos szert találnak. Mivel limitált a kutatásoktól várható haszon, a gyógyszercégek folyamatosan vonják ki a pénzt a hagyományos antibiotikum-kutatásból – állítja Csupor Dezső, gyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézetének adjunktusa. Ma olyan multidrog-rezisztens baktériumok is léteznek, amelyek egyszerre öt-hat antibiotikummal szemben is ellenállóak lehetnek. „Ez nem károgás: egy válság közepén vagyunk, és reális forgatókönyv, ha záros határidőn belül nem találunk megoldást, hamarosan visszakerülünk a pre-penicillin korszakba” – mondja a gyógyszerész.
A szomszéd néni házi patikája
A rezisztencia a mi felelősségünk is, mert az antibiotikumok felhasználása alapvetően túlzó, túlzott – ebben az általunk megkérdezett orvosok, biológusok és gyógyszerészek mind egyetértenek. Pál Csaba biológus, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának Bolyai-díjas kutatója szerint ennek egyik fő forrása az antibiotikumok elképesztő mennyiségű, felelőtlen mezőgazdasági felhasználása. „Akut probléma, hogy a nagyobb profit reményében kis mennyiségű antibiotikumot tesznek a haszonállatok takarmányába, amitől gyorsabban fejlődnek, gyorsabban híznak.”
Nem véletlen, hogy az eljárást 2006-ban betiltották az EU-ban, ráadásul a felmérések szerint Európában Magyarország élen jár az ésszerű felhasználásban. A tudós elmondása szerint azonban Kínában olyannyira kritikus a helyzet, hogy legalább a tejtermékek fele szennyezett valamilyen antibiotikummal. Ugyanakkor a felelőtlen és túlzó felhasználás Magyarországon egy másik szinten nagyon is jelen van: a lakossági szférában. Az OEP kimutatásai szerint 2015-ben közel 8 millió doboznyi volt a patikai antibiotikum-forgalom.
Hankó Balázs, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának főgyógyszerésze szerint tipikus hiba, hogy valaki nem veszi komolyan az orvos utasításait, és az antibiotikum-kúrát idő előtt abbahagyja. „Fáj a torkom, fáj a fülem, fáj a fogam, kiváltom a receptre adott antibiotikumot, majd pár nap múlva felbuzdulva azon, hogy jobban vagyok, nem szedem végig az orvos által felírt adagot.
Azonban ezzel nem távolítjuk el az összes káros baktériumot, és a rezisztenciát is növeljük: a baktérium adaptálódik az antibiotikumhoz, és könnyen lehet, ha a betegnél legközelebb ugyanarra a betegségre ugyanazt az antibiotikumot szeretnénk használni, már nem fog használni.” Az is jellemző, hogy valaki a következő torok-fül- és fogfájásnál bekapkodja a saját, vagy a szomszéd néni házi patikájában megmaradt antibiotikumokat – teszi hozzá a gyógyszerész.
A szakemberek azért is óva intenek az antibiotikumok meggondolatlan használatától, mert nagyon kellemetlen mellékhatásokat okozhatnak. Az antibiotikumok jelentős károsodást okozhatnak a bél- és a hüvelyflórában, ahol egy bizonyos baktérium felülfertőződéséért is felelősek lehetnek. Tipikus mellékhatás-történet, hogy valaki az antibiotikum-kúra után folyamatos puffadást, krónikus fájdalmat tapasztal, állandóan megy a hasa. A nőknél nem ritka a különböző hüvelygombás fertőzések kialakulása.
Hankó Balázs szerint szerencsére egyre többen ismerik és szedik a probiotikumokat, amelyek remek kiegészítő terápiaként megelőzhetik az említett tüneteket. A lényeg az, hogy ne egyszerre vegyük be az antibiotikumot és a probiotikumot, ideális esetben teljen el a három óra a két készítmény között – tanácsolja a szakember. Természetesen ilyenkor a kiegyensúlyozott táplálkozás is sokat segíthet, például a kefir, a joghurt és a további tejtermékek fogyasztása sokat tehet a bélflóráért.
„Kevesen tudják, hogy bizonyos növényi termékek, és étrendkiegészítők, például a grapefruit, összevesznek az antibiotikumok lebontásában részt vevő májenzimekkel, ezért egyes antibiotikum hatása megváltozik, a grapefruittól kifejezetten megnő” – árulta el Hankó Balázs. „Ezek persze már apróságok, a lényeg, hogy betegként pontosan kövessük az orvosok terápiás javaslatát, ha antibiotikum-kúrát kapunk, csináljuk végig, és az egészségügyi dolgozók pedig minden esetben legyenek tisztában a felelősségükkel.”
Az állam és Magyarország is harcol
Ha a magyar törvényeket és a magyar gyakorlatot nézzük, a kormány álláspontja is egyezik az általunk idézett szakemberekével. Az Országos Egészségpénztár havonta összesíti és értékeli a felnőtt és a gyermek körzetekben az antibiotikumos kezelésben részesültek arányát, pont ezért, hogy visszaszorítsa az indokolatlan antibiotikum-fogyasztást, ami „növeli a kiadásokat, a rezisztencia kialakulásának kockázatát, és hosszabb távon az ellátott betegek gyógyulási esélyei csökkennek, növekednek a kapcsolódó kiadások.” A pontrendszer jóval bonyolultabb, de lényegi eleme, hogy az OEP külön pénzdíjjal honorálja az orvost, akinek elég betege van, és antibiotikum-rendelése megfelel, vagy a célérték alatt marad.
Fotó: Flickr / Creative Commons / V
Az említett szemléletek, intézkedések és gyakorlatok ugyanakkor még mindig nem változtatnak a fenyegető tényen, hogy a rezisztencia terjedése gyorsabb, mint az új antibiotikumok fejlesztése. Viszont néhány napja nyomós okunk lehet a reménykedésre és az örömre, mert Pál Csaba és szegedi kutatócsoportja bebizonyította, hogy minden ellenálló baktériumnak van egy „Achilles-sarka”: a rezisztencia kialakulásával párhuzamosan rendkívül érzékennyé válnak valamilyen más készítménnyel szemben.
A felfedezésnek szerepe lehet komplex, több antibiotikum együttes alkalmazását előirányzó terápiák, vagyis „antibiotikum-koktélok” kidolgozásában. „Ez persze még csak a kezdet, még számos áttörésre lesz szükség, de már tudjuk, hogy jó úton járunk. Ebben a Science magazin is megerősített bennünket, ahol az antibiotikum-kutatásban ezt jelölték ki fő csapásiránynak. Amit most csinálunk, rendkívül aktuális téma a biológiában, valószínűleg önálló kutatási iránnyá fogja kinőni magát. Nagy izgalom van a laborunkban. Egérből már ki tudtuk irtani a szuperbaktériumot, és ha valami az egéren sikerül, akkor a kutató már nagyon boldog.”