h i r d e t é s

Extra izmos disznókat fejlesztettek ki a tudósok

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Extra izmos disznókat fejlesztettek ki a tudósok

2017. április 03. - 15:09

A világ legfurcsább, genetikailag módosított állatai - írja a hir.ma.

„Ezt miért kellett?” – kérdezhetjük, ha meghallunk egy-egy furcsa, teljesen feleslegesnek tűnő, tudományos hírt. A genetikailag módosított állatok ilyen kísérletek, hiszen el nem tudjuk képzelni, hogy miért jó az, ha egy egér világít a sötétben, ám a tudósoknak mégis megvolt rá az oka, hogy ilyesmin dolgozzon.

A tudomány évtizedek óta foglalkozik azzal, hogy genetikai kísérleteket végezzenek különféle állatokon, de ezeknek a törekvéseknek a vége néha kifejezetten furcsa.

Az alábbiakban ilyen bizarr eredményeket ismerhetünk meg, valamint feltehetjük magunknak a kérdést, hogy a tudósok vajon mikor jutnak el arra a pontra, hogy az embereken végezzenek genetikai módosításokat?

Kevesebbet pukizó tehenek

A kanadai egyetem kutatói nemes célt szolgáltak akkor, amikor megtalálták azt a baktériumot, amely a metánt termeli, majd 2009-ben olyan teheneket hoztak létre, amelyek 25 százalékkal kevesebb gázt eregettek, mint a többi példány.

Ennek azért volt értelme, mert az a metán, ami a tehenekből kijön, az egyik legnagyobb veszélyt jelenti az üvegházhatásra, tehát ez az egyik legfőbb oka a globális felmelegedésnek.

Kicsi disznó, házikedvencnek

Ha a tudományon múlik, akkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan genetikailag módosított háziállatokat tarthatunk.

A kínai tudósok a disznók génjeit módosították azért, hogy kereskedelmi forgalomba hozzák őket, és háziállatnak eladják. Ebből is látszik, hogy minden csak attól függ, hogy van-e rá kereslet.

Fluoreszkáló egerek

Caltechnél 2002-ben hoztak létre olyan egereket, amelyek világítottak. Ezt az állatok szőrtüszőibe helyezett medúzagének tették lehetővé. A tudósoknak az volt a célja az eljárással, hogy visszaadják a megőszült haj eredeti színét. 2002 óta több állatnál (macskáknál, halaknál) sikerült elérni, hogy világítsanak a sötétben.

Dolly a birka

1996-ban robbant a hír, hogy brit tudósok elsőként keltettek életre klónozott birkát. A Dolly névre keresztelt állat nukleáris transzferrel jött a világra, majd hat évvel később, tüdőelégtelenségben elpusztult.

Pókháló kecsketejből

Kanadából származnak azok a genetikailag módosított kecskék, amelyeknek a tejében előfordul ugyanaz az anyag, amiből a pókháló készül, ugyanis a tudósok fogták a keresztes pók egyik génjét, amit beültettek a nigériai törpekecskékbe.

Ennek eredménye, hogy a szálakhoz szükséges protein a tejjel együtt kiválasztódik. A tejből kinyert hálónak van értelme, hiszen az orvoslásban használják, például a szemsérülések varrataihoz használt hajszálvékony cérnához.

GMO lazac

Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben genetikailag módosított állatokat fogunk falatozni. Erre példa az a lazac, amiben olyan gén található, amelytől gyorsabban nő, ám ez a kísérlet még nagyon az elején jár.

Extra izmos disznók

Az elmúlt esztendőkben a kutatók rájöttek arra, hogy hogyan tudják minél könnyebben és pontosabban módosítani a géneket. Ennek a tudásnak a birtokában tudtak a dél-koreai tudósok olyan disznókat kifejleszteni, amelyek extra izmokat növesztettek.

A tudósok csak egy kicsit módosítottak az állatok génjein, ahelyett, hogy más fajból kiemelt genetikai információt ültettek volna a disznókba. A dél-koreaiak elárulták, hogy nem a húsuk, hanem a spermájuk miatt volt szükség az állatok átalakítására.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu / hir.ma