A Lendület-program hatodik születésnapját ünnepelte szerdán a Magyar Tudományos Akadémia.

A legtöbben azt gondolják, hogy a kezdeményezés fő hozadéka az agyelszívás megállítása – pedig van annál fontosabb is. - írja a valasz.hu

Ha Pálinkás József semmi mást nem tesz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöki székében eltöltött hat éve alatt, mint a Lendület-program meghirdetése, alighanem akkor is többet tesz a magyar tudomány fejlődéséért, mint a közelmúltban bárki. Pálinkás 2009-ben, hat éve hívta életre a programot, és egy kiváló marketingfogással egy divatos témára, az agyelszívás visszafordítására hegyezte ki a kommunikációját. Ugyan ki sajnálná a pénzt arra, hogy tehetséges magyar kutatókat tartsunk itthon vagy csábítsunk haza? De a mélyben sokkal többről volt szó: a Lendület volt a kovász, ami lehetővé tette a magyar tudomány megkövült struktúrájának felpuhítását és a 21. századi tudományfinanszírozás alapjainak lefektetését.

Aki nem tudná, a Lendület keretében évente néhány tucatnyi fiatal tudós pályázhat öt éves akadémiai támogatásra, hogy saját kutatócsoportot alapítson egy ígéretes témára az MTA valamelyik intézeténél vagy (2011 óta) egy egyetemen. A mondatnak minden eleme lényeges: fontos, hogy pályázni kell, fontos, hogy a támogatás öt évre szól, és fontos, hogy akár egy fiatal kutató is lehet egy csoport vezetője. Mindez ugyanis olyan volt a tekintélyelvű, hierarchikus előmeneteli rendszerbe belemerevedett, bizonytalan finanszírozás által sújtott magyar alapkutatásban, mint egy állóvízbe dobott kő. Ahogy Pálinkás fogalmazott: „Öt éve elképzelhetetlen volt az Akadémián, hogy egy 38 éves kutató lehetőséget kap arra, hogy saját kutatócsoportot alapítson egy ígéretes témára, eszközöket vásároljon, PhD-hallgatókat vagy akár cambridge-i posztdoktorokat szerződtessen.”

Mivel a zászlóra tűzött cél, az agyelszívás megállítása ellen józan ember nem ágálhatott nyilvánosan, a Lendület tökéletes eszköz volt arra, hogy legyőzzön mindenféle ellenállást. Ma már teljesen természetes, hogy senkinek a kutatására nem „jár” a pénz, hanem pályázni kell, hogy a kor és a beosztás helyett az eredmények döntenek. Ma már több ilyen versenypályázati rendszert is működtet az MTA (például posztdoktoroknak és külföldi vendégkutatóknak), vagyis a magyar kutatás kezd hasonlítani arra a módra, ahogy a világ szerencsésebb felén művelik a tudományt a német Max Planck intézetektől az angliai egyetemekig.

És ez legalább akkora eredmény, mint hogy Dombi Péter München helyett Budapesten műveli az ultragyors lézerfizikát, hogy Kiss László Ausztrália helyett itthonról kémleli a csillagos eget, vagy hogy Jakus Zoltán Amerika helyett Magyarországon tanulmányozza a nyirokrendszer biológiáját. Az ugyanis teljesen természetes folyamat a tudományban, hogy a fiatal tudósok vándorolnak a világ intézetei és egyetemei között. Csak most már a magyar intézetek és egyetemek is labdába rúghatnak ebben a nagy nemzetközi körforgásban.

A tavalyi évig 91 Lendület-kutatócsoport alakult mintegy négymilliárd forintos támogatásból, tagjaik többet és/vagy nevesebb lapokban publikálnak, mint korábban, és vezetőik olyan fizetést kapnak, ami mellett energiáikat kizárólag a tudomány művelésére tudják fordítani. Az idei kiírásra a január 13-i benyújtási határidőre 96 pályázat érkezett. Pálinkás utódja, Lovász László szintén a program elkötelezett híve, sőt tovább is fejlesztené azt. Amint szerdán elmondta, a humántudományok programon belüli arányának növelését és az alkalmazott kutatásokra való kiterjesztését tartja a következő lépésnek. Sok lendületet kívánunk hozzá!

valasz.hu