h i r d e t é s

Ezer euróért bárkit körbevezet a párkányi zenélő ház tulaja

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezer euróért bárkit körbevezet a párkányi zenélő ház tulaja

2015. április 28. - 17:15
0 komment

Katasztrófaturisták célpontja lett a párkányi zenélő ház, amelynek udvarára egy kassai roma család költözött.

Egyre többen keresik fel a párkányi zenélő házat, amelynek tulajdonosa napi tizenhat órában bömbölteti az operát, különös tekintettel Plácido Domingóra.

A zenei terror tizennégy éve tart, állítólag egy kutya ugatása indította el. „Öt perce állok itt, de úgy érzem, megőrülök” – idézi az Új Szó felvidéki lap az egyik bámészkodót, aki Párkányban járva azért kereste fel a Kossuth utcát, hogy belehallgasson az elhíresült fülsiketítő ricsajba.

A ház tulajdonosa, Nothart Éva, meglátta az üzleti lehetőséget az ide érkező turistákban, egyiküknek felajánlotta, hogy ezer euróért körbevezeti az épületben, melynek udvarára a közelmúltban egy kassai roma család költözött. A ház melletti, fából eszkábált bódéban laknak, a szomszédok szerint nagyon félénkek, egyelőre senkivel nem elegyedtek beszélgetésbe.

A tulajdonos egyébként korábban azt mondta, odaadja a telket hajléktalan roma családoknak, a házat pedig el akarta adni a helyi önkormányzatnak azzal a feltétellel, hogy roma családokat költöztet be. Valószínűleg így szeretne bosszút állni a környékbelieken, akik igencsak sérelmezik zeneihallgatási szokásait.

Az önkormányzati választások előtt azt ígérte, amennyiben az általa preferált Eugen Szabó nyer, összepakol és elköltözik, ám hiába. Párkány polgármestere megválasztását követően felvette vele a kapcsolatot, ám azóta sem került sor a személyes találkozóra, és a rengeteg peres eljárás, tüntetés ellenére továbbra is rendületlenül üvölteti a zenét.

A Napló filmje

 

nol.hu (A kép forrása: ujszo.com)

Posted by SEJT on 2015. április 28.