h i r d e t é s

Ezer fölé emelkedett az intenzív ápolásra szoruló fertőzöttek száma Németországban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezer fölé emelkedett az intenzív ápolásra szoruló fertőzöttek száma Németországban

2021. augusztus 29. - 18:19

Több mint két hónap után először ismét meghaladja az ezret az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek száma a németországi kórházak intenzív osztályain egy vasárnap közölt kimutatás szerint.

Forrás: Spiegel

Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) adatai szerint a nyilvántartásukban szereplő 1257 kórházban 1008 fertőzöttet ápolnak az intenzív terápiás osztályokon, 34-gyel többet a szombatinál.

A betegek 48 százaléka - 485 paciens - szorul lélegeztetésre. Számuk egy nap alatt héttel emelkedett.
Az intenzív ápolásra szoruló SARS-CoV-2-fertőzöttek száma legutóbb június 18-án volt ezer felett. Akkor 1011 betegről kellett gondoskodni. Számuk július közepéig folyamatosan csökkent, majd a vírus delta nevű változatának szétterjedése révén elindult negyedik járványhullámmal ismét emelkedésnek indult.

Az intenzív osztályokra nehezedő teher egyelőre messze elmarad a tavaly év végén, a második hullám legnehezebb szakaszában regisztrált csúcstól, amikor 5762 beteg szorult intenzív ellátásra.

Az utóbbi hetek adatai szerint a súlyos lefolyású fertőzés elsősorban a SARS-Cov-2 okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltástól elzárkózókat fenyegeti. Ezt mutatja a szövetségi kormány legutóbbi, hétfői összesítése, amely szerint a SARS-Cov-2 miatt kórházba kerülők 90 százalékának és az intenzív ellátásra szorulók 94 százalékának nincs védőoltása.

Ezért a berlini vezetés az oltási kampány gyorsítására törekszik, és azzal számol, hogy az alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedéseken - közösségi maszkviselés, társas távolságtartás - kívül más korlátozásokra egyelőre nem lesz szükség az oltással rendelkező és a fertőzésen átesett emberek esetében.
Ezt jelzi egy hétfőn bevezetett előírás, az úgynevezett 3G-szabály, amelynek elnevezését a "beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek" (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték. A szabály előírja, hogy a teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken, és kereshetnek fel egyebek mellett vendéglőt, edzőtermet és kórházat, a többiek viszont csak friss negatív SARS-CoV-2 teszttel.

Ugyanakkor több tartományi kormány mérlegeli, hogy ennél szigorúbb előírást vezetnek be, ha felerősödik a negyedik hullám. A tervek szerint a 3G helyett az úgynevezett 2G-szabályt alkalmazzák, amely szerint csak a teljes oltással rendelkezők és a gyógyultak tartózkodhatnak fertőzésveszélyes környezetben, például szállodában, fodrászatban, színházban vagy sportrendezvényen, és az oltatlanok még friss negatív teszttel sem.

Az egyik tartományi rangú nagyvárosban, Hamburgban szombaton bevezették a 2G-szabály egy módosított változatát, az úgynevezett 2G opciós modellt, miszerint a vendégeket, ügyfeleket zárt térben kiszolgáló szolgáltatások üzemeltetői önként, önálló döntés alapján alkalmazhatják a szigorított előírást.

A szövetségi kormány legutóbbi, pénteki összesítése szerint az oltási kampány 247 napja alatt 101,2 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 64,9 százaléka - 53 965 720 ember kapott. Teljes oltással a lakosság 60,1 százaléka - 50 002 224 ember - rendelkezik.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 8416 fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csaknem 20 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 7150-hez képest.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 932 547 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 12 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 92 130-ra emelkedett. (MTI)