h i r d e t é s

Ezt a pofáraesést: Orbán élő legendának, Kövér a Fidesz példaképének nevezte, erre most közölte, hogy súlyosan csalódott bennük

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezt a pofáraesést: Orbán élő legendának, Kövér a Fidesz példaképének nevezte, erre most közölte, hogy súlyosan csalódott bennük

2017. december 01. - 12:25

A kitörölhetetlen szimbólum visszavág. - írja a b1.blog.hu.

Forrás: b1.blog.hu

A Heti Válasznak nyilatkozott Lech Walesa, a Nobel Béke-díjas korábbi lengyel államfő arról, hogy már nem szimpatizál Orbán Viktorral. Korábban pedig igen jóban voltak, Walesa maga említi, hogy a házában is járt többször, valamint 1998-ban kampányolt is a Fidesznek.

Ennek ellenére most már Orbánra úgy utal,

  • demagóg,
  • populista,
  • felelőtlen,
  • aki szétveri az EU-t,

és hazugságokkal nyer választást.

Ismerem jól a miniszterelnöküket, találkoztunk többször, az otthonában is jártam. Valaha jobb véleménnyel voltam róla. Bölcs ember, jó érvei vannak, de azt hittem, inkább építeni fog. (...)

A magyarok most ugyanabba álltak bele, mint a lengyelek: nem építeni akarnak, hanem rombolni. (...)

Hülyeségeket beszélnek, és megnyerik a választást. Ezzel kezdeni kellene valamit, ezt pedig a mi nemzedékünk feladata lenne végigvitázni. 

Saját bevallása Walesa szerint azt is megbánta, hogy nem húzta tovább a kommunisták elleni harcot, mert akkor nem lehetne populizmussal és demagóg hazugságokkal hatalomra kerülni. Tehát az antikommunista ellenálló tulajdonképpen azt mondja, hogy

Orbánéknál még a kommunisták is jobbak voltak.

És nem valami liberális, sorosista fióka mondja ezt, hanem az antikommunista ellenállás szimbóluma, Őt igen nehéz lesz a nemzetközi baloldali összeesküvés részének tekinteni.

Walesa a liberálisból jobboldalivá válni kívánó Fidesz igazi hőse volt, vele legitimálták a(z akkori) politikai fordulatukat. Ezért hívták a '98-as kampányukba például.

A Fidesz második és harmadik kormányzása alatt valódi kultuszt kezdett köré építeni a fideszes magyar vezetés. Kapott budapesti díszpolgári címet, Szent István-díjat, Visegrád Bridge-díjat (bármi is legyen az) és rengeteg, rengeteg szuperlativisztikus magasztalást a Fideszből.

  • Lázár János például Kelet-Közép-Európa megtestesült lelkiismeretének nevezte.
  • Gulyás Gergely kitörölhetetlen szimbólumnak.
  • Schmitt Pál szerint a magyarság érdekeit is szolgálta amikor lebontotta a totalitárius rezsimet. (Aminek különös pikantériája, hogy maga Schmitt viszont miniszterhelyettesi rangban szolgálta a totalitárius rezsimet.)
  • Tarlós István politikai legendaként méltatta.
  • Kövér László szerinte példakép a Magyarországot ma vezető politikusgeneráció számára .

Orbán Viktor pedig egyenesen élő legendának titulálta.

Ön a kommunista diktatúra utáni demokratikus Európa lelkiismerete,

aki soha sehol nem hagyja szó nélkül az igazságtalanságot és a szabadságjogok korlátozását.

Ezt írta Walesának Orbán 2013-ban, a 70. születésnapjára.

Most aztán nem is világos, hogy ki csalódott nagyobbat: Walesa egykori pártfogoltjában, vagy Orbán, azért mert a a saját példaképe is szembefordult vele.

b1.blog.hu