h i r d e t é s

Ezúttal Mészárosék kerültek elő magángépekből

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezúttal Mészárosék kerültek elő magángépekből

2018. október 06. - 08:05

A hírben csupán annyi a meglepő, hogy nem az utazások során keletkezett hulladékkal együtt szállították le az Orbán Viktor malacperselyének is nevezett gázszerelő géniuszt más hasonló kvalitású társával egyetemben. Azt már megtudhattuk, hogy Orbán Viktor egyetlen Vidi meccset sem hagy ki, most arra is rájöhettünk, hogy ehhez örömest visz magával egy kisebb „udvartartást is”.

Forrás: Borsod24

Fontos is, hogy legyen kéznél néhány elkötelezett talpnyaló, hiszen a Chelsea elleni sikernek csekély volt az esélye.

Ehhez Illő módon Csányi Sándor, annak egyik fia, Schmidt Mária

Csütörtökön játszott a Chelsea otthonában a Mol-Vidi FC, a meccsen ott volt Orbán Viktor, Csányi Sándor és Schmidt Mária is. Ugyanebben az időpontban két magyar kötődésű magángép is Londonba repült, egyrészt egy Csányi Sándorhoz köthető, másrészt egy osztrák üzemeltetésű gép, amit magyar oligarchák szoktak használni, erről itt írtunk még csütörtökön. /Index/

Magyarán ezúttal vélhetően több csoport dobta össze az útiköltséget erre a „miniszterelnök által kötelezően megnézendő” sporteseményre. És hogy a fentebb részletezett okok mellett ne legyen annyira feltűnő, vitte a kis kedvenceit is. Vagy saját fontosságát akarta ezzel hangsúlyozni? Nem egyértelmű.

A gépek péntek délután érkeztek vissza és landoltak egymás után Ferihegyen, ott voltunk mi is.

Csak az egyik, az osztrák lajstromjelű gép állt meg úgy, hogy láttuk, kik szállnak le róla, lefotóztuk Mészáros Lőrincet, Szíjj Lászlót, a Duna Aszfalt vezérét, és az új felcsúti polgármestert, Mészáros Lászlót is. A hvg.hu videóján látható még az MKB-s Balog Ádám, továbbá Jászai Gellért, Mészáros cégbirodalmának egyik fő irányító embere, és Vida József bankár is.

Díszes társaság, el kell ismerni. Kevésbé feltűnően persze nem is lehetett volna. A lényeg persze az, hogy Orbán Viktor ezt is büntetlen megteheti.